Terjed a közel-keleti konfliktus: Jement bombázza Izrael
Az izraeli hadsereg keze mindenkit elér, üzente a védelmi miniszter.
Több, mint 1700 térfigyelő kamerát helyeztek ki az izraeli hatóságok Ciszjordániába. Ezzel azt remélik, könnyebben azonosíthatják, vagy el is rettenthetik az esetleges merénylőket, terroristákat.
Az izraeli hadsereg újabb térfigyelő kamerákat helyez el a ciszjordániai utakon és kereszteződésekben, valamint növeli a videofelvételeket rögzítő drónok, a katonák sisakjain és a katonai járműveken elhelyezett kamerák számát – jelentette hétfőn a Háárec című izraeli napilap.
A katonai hatóságok elsősorban a ciszjordániai zsidó telepek környezetében kísérik majd állandó figyelemmel kamerákkal és egyéb eszközök segítségével a történéseket. Eddig több mint 1700 térfigyelő kamerát helyeztek el. Számukat növelve a katonai hatóságok abban bíznak, hogy az eszközök előre figyelmeztetnek majd a készülő merényletekre, információt gyűjtenek, és el is rettentenek a támadásoktól.
A mostanában elterjedt, „magányos farkas” típusú merényletek azonban új kihívást jelentenek, mert a palesztin támadók általában egyedül, vagy kis, helyi csoportokban felső utasítás és szervezés nélkül készülnek tettükre. Ezért a védelemben különösen fontosak lettek a vizuális felderítő eszközök, a kamerák.
A feltűnő helyen felszerelt és az álcázott, titkos térfigyelő kamerák kihelyezése nyomán már dokumentálták az utóbbi hónapokban végrehajtott legtöbb merényletet. A kamerák rögzítették az erőszakos tüntetéseken és az izraeli biztonságiak elleni kődobálásokban rendszeresen részt vevő palesztin fiatalokat is, akik az izraeli hatóságok szerint a későbbiekben sokszor merényletekre készülhetnek.
Idén áprilisig, a kihelyezésük óta eltelt kevesebb mint egy év alatt a kamerák segítségével 2200 palesztint azonosítottak, akik közül 400-at elő is állítottak. Egy részüket Izraelben bírósági eljárás nélküli, úgynevezett adminisztratív elzárásra ítélték, a többiek nevét pedig átadták a Palesztin Hatóság biztonsági szerveinek, amelyek figyelmeztetésben részesítették őket.
(MTI)