Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Szerdára virradóan két alvilági klán csapott össze baltákkal és vasvillákkal a romániai Focşani-ban. Négyen vesztették életüket a harcban.
Két alvilági klán csapott össze baltákkal és vasvillákkal a romániai Focşani-ban. Bogdan Toader, a Vrancea megyei rendőr-főkapitányság szóvivője ennek kapcsán elmondta: az összecsapás éjfél körül robbant ki, valószínűleg az alkohol és a felszínre került sérelmek miatt – olvasható a foter.ro oldalon. Az incidens során három férfit baltával támadtak meg, ők a helyszínen életüket vesztették. Egy nőt szúrt sebekkel szállítottak kórházba, de ő is belehalt sérüléseibe.
Két elkövető elmenekült a helyszínről, de később elfogták őket, öt másik gyanúsítottat pedig otthonaikból állították elő, illetve hazafele menet fogták el őket. Hogy elfogják a további elkövetőket, a rendőrség megyeszerte ellenőrzőpontokat állított fel.
