Korábban a nap folyamán Donald Trump elnök II. Abdalláh jordániai uralkodóval tartott sajtóértekezletén azt hangoztatta, hogy az idlíbi gáztámadás után megváltozott Washington hozzáállása Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjéhez, ám azt nem közölte, hogy ebből mi következik majd, illetve Washington milyen lépéseket tervez Szíriával kapcsolatban.
A külügyminisztériumban újságírókkal beszélgetve Rex Tillerson külügyminiszter szintén Oroszország felelősségére hívta fel a figyelmet. Az amerikai diplomácia irányítója azt mondta, az idlíbi gáztámadás után eljött az idő, hogy Moszkva „alaposan elgondolkodjon” a szíriai rendszernek nyújtott támogatásán. Tillerson leszögezte: cseppnyi kétsége sincs afelől, hogy a gáztámadásért Aszad elnök kormányzata a felelős. Tillerson a jövő héten Moszkvában tárgyal, ahol elemzők szerint szinte bizonyosan a szíriai helyzetet is megvitatja majd.
Kedden a nyugat-szíriai Idlíb tartományban harci gépek feltehetően mérgesgáz-támadást hajtottak végre Han Sejhún település ellen, a támadásban 72 ember meghalt. A nyugati országok Damaszkuszt vádolják vegyifegyver-támadással, míg Moszkva szerint a szíriai kormányhadsereg egy fegyverraktárat talált el, ahol a lázadók vegyi fegyvereket tároltak.