A Goldman Sachs ennek alapján fenntartja azt az előrejelzését, hogy a török líra a következő tizenkét hónapban a 4 líra/dolláros árfolyamra gyengül a jelenlegi 3,65-70 líra körüli szintekről. Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics szakértői is azt emelték ki hétfői helyzetértékelésükben, hogy legalábbis rövid távon az alkotmányos átalakításra igennel szavazók többsége a leginkább piacbarátnak tekinthető eredmény. A piac ugyanis az azonnali bizonyosságot részesíti előnyben, akkor is, ha egyébként aggályok merülnek fel a végrehajtói hatalom koncentrációja miatt, és azzal kapcsolatban is, hogy a fékek és ellensúlyok rendszerének fokozatos eróziója kikezdheti a gazdaságpolitikai döntéshozatal minőségét.
Capital Economics: Rövid távú erősödés
A Capital Economics londoni elemzői ennek alapján szintén a török piacok és a líra rövid távú erősödésével számolnak. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy véleményük szerint a népszavazási eredmény legalább annyi kérdést vet fel a befektetők számára, mint amennyit megválaszol. A cég szerint e kérdések közé tartozik, hogy a szűk többségű győzelem Erdogan elnök politikáját a békülékenység felé tereli-e, vagy inkább felgyorsítja Törökország sodródását az önkényuralmi rendszer felé. A Capital Economics elemzői szerint ez utóbbi forgatókönyv különösen aggályos lenne, tekintettel Törökország jelentős külső kötelezettségeire.
A ház szerint a válaszra váró kérdések közé tartozik az is, hogy lazábbá válik-e a költségvetési, sőt esetleg akár a monetáris politika is a gazdasági növekedés serkentése érdekében a 2019-ben esedékes választások előtti időszakban. A Capital Economics londoni elemzői közölték: véleményük szerint a referendumon elért többség csekély mivolta az ösztönzés esélyét növeli. A cég szerint a költségvetési politika lazítására van valamelyes mozgástér, de egy esetleges jelentősebb monetáris ösztönzés azzal a kockázattal járna, hogy eladási hullám indul a török líra piacán. (MTI)