Mielőbbi vizsgálatot sürgetett az Európai Parlament liberális frakciója (ALDE) a keddi magyar törvénymódosítás miatt, amely valamennyi menedékkérő, köztük gyerekek kötelező fogva tartásáról rendelkezik az esetükben lefolytatott menekültügyi eljárás idejére. A képviselőcsoport felszólította az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg, összhangban van-e a kérdéses módosítás az uniós joggal, valamint kezdeményezte, hogy vitassák meg a helyzetet az EU állam- és kormányfőinek közelgő csúcstalálkozóján.
Sophie in 't Veld, a parlamenti frakció alelnöke szerint „nyilvánvalóan sérti az uniós és a nemzetközi jogot, hogy pusztán azért őrizetbe veszik a menedékkérőket, mert menedékkérők”, ráadásul szerinte ennek nincs is semmi értelme, csak „további traumához és kétségbeeséshez vezet”. „A magyar kormány évek óta gyűlöletet szít a menedékkérők ellen, (...) úgy tűnik azzal indokolják ezt a módosítást, hogy összekötik a migrációt a terrorizmussal, és ez elfogadhatatlan” – közölte a holland képviselő, aki szerint Brüsszelnek kötelessége cselekedni, miután korábban szemet hunyt a magyarországi jogsértések felett.
Párttársa, Nathalie Griesbeck úgy vélekedett, számos jogi aggályt felvet a törvénymódosítás, az őrizetbe vétel embertelen körülményei ugyanis „szörnyű hatással” lehetnek a gyerekek testi és lelki fejlődésére.
A szocdemek is elítélték a módosítást
A módosítást később az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója (S&D) is elítélte, „embertelennek, szégyenletesnek és jogsértőnek” minősítve azt. A szociáldemokrata Tanja Fajon azon véleményének adott hangot, hogy a szabály ellentétben áll az unió alapértékeivel, ezért nem szabad azt eltűrnie az EU-nak.