Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Nem tetszik az SPÖ balszárnyának Christian Kern osztrák kancellár menekültpolitikája: a bécsi balosok sokkal több menekültet fogadnának be, és levélben lázadoznak a szerintük realistának csak csúfolt irányvonal ellen. Nem ez az első alkalom, hogy a kancellárnak ellenáll pártja.
Egyre gyakrabban hallani a bécsi szociáldemokraták köréből, hogy a türelmi idő lejárt. Az osztrák főváros SPÖ-bázisa túlnyomórészt elégedetlen Christian Kern kancellár munkájával, főleg azzal, amit a menekültpolitikában képvisel. Leginkább a menekültek Európán belüli áthelyezéséről szóló uniós vitában képviselt osztrák álláspontot bírálják. Az unió relokációs programja mintegy kvótaszerűen osztaná ugyanis fel a jelenleg Olaszországban és Görögországban tartózkodó menekülteket a többi tagállam között, Ausztriának ebből majd' 2000 migráns jutna.
Balhé a kvóták miatt

Ausztria SPÖ-s védelmi minisztere, Hans-Peter Doskozil a javaslatra Kern kancellár egyetértésével úgy reagált: ne vállalja a kormány a pluszfelelősséget, lévén 2015-ben és 2016-ban négyszer annyi menedékkérelmet nyújtottak be Ausztriában, mint Olaszországban és két és félszer annyit, mint Görörgországban, így a tervezett kétezer fős kvótát már most bőven kimerítették.
A bécsi Die Presse birtokába került egy levél, amit a bécsi szocdemek prominensei írtak, kritizálva a szocdemek vezette kormányt, a mostaninál humánusabb menekültpolitikát követelve: „Állítsák le az erőszakoskodást, lépjen megoldásorientált Európa-politika a helyébe, amit a realitás és a józanság határoz meg! (...) Az SPÖ képviselői éveken keresztül az európai együttműködésért és a nemzetközi szolidaritásért emelték fel a szavukat. Ha végre lehetőség nyílik megvalósítani saját politikai követeléseinket, nem szabad hátrébb lépni, és a múlt teljesítményére mutogatni.”
Kern az új Faymann?
Az osztrák napilap arról is ír: nem ez volt az első eset, hogy a szocdemek balszárnya kiakadt a kancelláron. A legnagyobb balhé a CETA nevű szabadkereskedelmi egyezmény körül volt: bár a szocdemek Brüsszelben éveken át ellene lobbiztak, Kern tavaly októberben hatalmas meglepetésre beállt a CETA mögé. A párt persze nem hagyta ezt annyiban: az SPÖ-s EP-képviselők a CETA ellen szavaztak Brüsszelben.
A sajtóhírre lecsapott az Osztrák Szabadságpárt elnöke, Heinz-Christian Strache is, aki a Facebookon úgy fogalmazott, könnyen lehet, hogy az előző kancellár, Werner Faymann végzete eléri Christian Kernt is: „Prognózisom, miszerint Kern lehet a második köztársaság legrövidebb ideig hatalmon lévő kancellára, egyre valószínűbbé válik. Kern egyre nagyobb nyomás alá helyeződik pártjában. A párt balszárnya már a felkelést próbálgatja.”
A közvélemény-kutatások aktuális állása szerint Strache pártja, az FPÖ a legnépszerűbb a maga 33 százalékával, második az SPÖ 29 százalékkal és harmadik a szocdemekkel nagykoalícióban kormányzó Néppárt 19 százalékkal.