A Fillonnal szerda óta szembefordult jobboldali képviselők száma vasárnap estére elérte a 306-ot, s a legnagyobb ellenzéki párt a szétesés közelébe jutott.
A jelölőpárt még nem döntött Fillon sorsáról
A jobboldali politikusok azóta hagyják el a kampánystábot, amióta Fillon maga jelentette be, hogy vádemelés céljából március 15-re beidézték a vizsgálóbírók, akik közpénz elsikkasztása, hivatali bizalommal való visszaélés, csalás, befolyással való üzérkedés és vagyonbevallás elmulasztása gyanújával vizsgálódnak. Politikustársai elsősorban azt kifogásolják, hogy január 26-án a legnézettebb tévéhíradó élő adásában Fillon maga ígérte meg: amennyiben eljárás indul ellene, visszalép az elnökjelöltségtől. Ezért a jobboldal hitelessége múlik az adott szaván.
A legutóbbi felmérések szerint az egy hónapja még favoritnak számító Fillon a harmadik helyre csúszott vissza, s a jelenlegi állás szerint nincs esélye bejutni a második fordulóba, ahol Emmanuel Macron, a szocialista kormányzat korábbi gazdasági minisztere és Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke között dőlhet el az államfői szék sorsa.
A Fillont jelölő legnagyobb francia ellenzéki párt, a Köztársaságiak politikai vezetése hétfő este rendkívüli ülést tart a „kialakult helyzet értékelésére”, azaz annak megvitatására, hogy visszaléptetik-e a jelöltjüket.