A csütörtöki tanácskozásra készített javaslat szerint a BAMF az idén is sok kérelmet utasít el, ezért közös, „nemzeti erőfeszítésre” van szükség a „hazatelepítési politikában”. A berlini vezetés elképzelése szerint ki kell alakítani egy „hazatérés-támogató központot”, amelyben a szövetségi belügyminisztérium irányítása alatt hangolják össze a csoportos hazatoloncolásokat, és gondoskodnak mindazok úti okmányainak beszerzéséről, akiknek távozniuk kell az országból. Második lépésként ki kell építeni a „szövetségi kiutazási központok” hálózatát. Ezekben az intézményekben a hazatoloncolásra jelölt elutasított menedékkérőket helyeznék el a németországi tartózkodásuk „utolsó napjaira vagy heteire”.
Egy másik javaslat a decemberben Berlinben egy elutasított menedékkérő, a tunéziai Anis Amri által elkövetett terrortámadás tanulságain alapul, azt tartalmazza, hogy szélesítsék a kitoloncolási őrizetbe vétel lehetőségét mindazok esetében, akik a hatóságok szerint veszélyesek lehetnek. Továbbá a BAMF-ot fel kell hatalmazni arra, hogy mobiltelefonok vagy SIM-kártyák tartalmát is elemezhesse a kérelmezők személyazonosságának megállapításához. A javaslatok között az is szerepel, hogy az ügyek átfutásának gyorsítása céljával alakítsák át azt az eljárást, amellyel megvizsgálják az elutasított menedékkérők egészségi alkalmasságát a hazatelepítésre.
Önkéntes távozásra biztatnának
A szövetségi kormány azt is tervezi, hogy erőteljesebben ösztönzi az önkéntes távozást. Az idén 90 millió eurót szánnak a hazatérési és újrakezdési programok finanszírozására. A támogatási összeg „annál nagyobb, minél hamarabb dönt a támogatott az önkéntes hazatérés mellett” – idézett a dokumentumból a Spiegel Online.
Nem biztos, hogy a tanácskozáson elfogadják a javaslatokat, mert több baloldali vezetésű tartományi kormány fenntartásokkal viszonyul a szövetségi kormány törekvéseihez, és biztonsági okokra hivatkozva több tartományban felfüggesztették az afgánok hazatoloncolását. Angela Merkel a napokban emiatt élesen bírálta a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a helyi dán kisebbség pártjának (SSW) koalíciójából álló schleswig-holsteini kormányt.