Szénhívő kezébe adja a környezetvédelmet Trump

2016. december 08. 19:39

Donald Trump a fosszilis energiaforrások hívét nevezi ki a szövetségi környezetvédelmi hivatal vezetőjének. Az oklahomai Scott Pruitt a leköszönő elnök, Barack Obama környezetvédelmi politikájának bírálójaként ismert.

2016. december 08. 19:39

Sajtóinformációk szerint Scott Pruitt megszüntetné a környezetet szennyező anyagok kibocsátásának kimondott szabályozását. Ezt a szabályozást Obama elnökségének egyik nagy eredményeként tartják számon, mert szakértők szerint hozzájárul a globális felmelegedés folyamatának lassításához. A 48 éves Pruitt republikánus politikus, aki karrierje jó részét az oklahomai igazságügyi tárca élén töltötte, és kemény küzdelmet folytatott a szövetségi környezetvédelmi hivatal ellen.

„A hivatal nagyon régóta és ellenőrizetlenül költötte az adófizetők pénzét energiaellenes programra, amellyel ráadásul milliók munkahelyeit tette tönkre és kárt okozott kiváló gazdáinknak a mezőgazdaságban és más vállalatoknak is” – olvasható Trumpnak a Pruitt melletti döntés indoklásában. Választási kampányában Donald Trump Obama környezetvédelmi politikája egyes elemeinek eltörlése mellett foglalt állást, s megígérte szénbányák újranyitását is. Megválasztása óta azonban jó néhány részletkérdésben finomított álláspontján, és például a napokban megbeszélést folytatott Al Gore volt alelnökkel, aki hosszú évek óta környezetvédelmi aktivista.

Al Gore a megbeszélések után kifejezetten pozitívan nyilatkozott Trump nézeteiről és a környezetvédelmi kérdések iránti nyitottságáról.

Csütörtöki sajtóinformációk szerint a megválasztott elnöknek megvan a jelöltje a munkaügyi minisztérium élére is, bár az erről szóló bejelentést még nem tette meg. Trump várhatóan Andy Puzdert, egy gyorsétterem-hálózatot működtető vállalat elnök-vezérigazgatóját jelöli tárcavezetőnek. Puzder az egyik tanácsadója volt a kampány idején, s a Fox televízió egyik műsorában néhány nappal ezelőtt arról beszélt, hogy szívesen elfogadna miniszteri felkérést Donald Trumptól.

A megválasztott elnök rövidesen találkozik Alan Mulallyvel, a Ford volt elnök-vezérigazgatójával, aki az autógyártó cég teljes újjászervezését és megújulását irányította, s jelenleg a Google igazgatótanácsának tagja. A találkozó tényéből egyes sajtóorgánumok - így például a Politico is - azt a következtetést vonják le, hogy Mulally helyet kaphat a leendő Trump-kormányzatban. (MTI)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
TonyKann
2016. december 09. 17:46
Az elektromos energia szükséglet 40%-át szénerőművek állítják elő USA-ban. A becsült szénkészlet 3.9 trillio tonna, tehát igen tetemes. A földi készlet legalább 20%-a ott van. Amit remélhetünk, hogy CCS technológiák (carbon capture and storage) fejlesztése újabb lökést kap.
Akitlosz
2016. december 08. 23:01
Én is hiszem, hogy szén létezik.
békalepcse
2016. december 08. 21:45
Olyan hogy fosszilis energiahordozó, legfeljebb a barnaszén és a tőzeg. A többi bizony a föld anyagkörforgalmának széndioxid lebontásának eredménye. Amikor a széndioxidból kőolajat és oxigént állít elő földünk, természetes úton ez a felszínre tör. Akkor beszáradásával szén lesz belőle. Igaz időnként a völgy erdőit is elönti a pakura tó és ezáltal növényi lenyomatok is lesznek a szénrétegben, de ettől még nem fosszilis!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!