Merkel: A német kormány levonja a támadás tanulságait

2016. december 23. 17:45

Angela Merkel német kancellár szerint Anis Amri halálával nem ér véget a nyomozás, a német hatóságok „nem nyugodnak”, amíg fel nem tárják az ügy valamennyi részletét. Elmondta: „Demokráciánk, jogállamiságunk, értékeink és emberiességünk jelentik az ellenmodellt a terrorizmus gyűlölettel teli világával szemben, és erősebb is lesz a terrorizmusnál.”

2016. december 23. 17:45

Minden jel arra utal, hogy Anis Amri követte el a hétfő esti berlini merényletet, és halálával ugyan az azonnali veszély elmúlt, de a terrorfenyegetettség megmarad – mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben. Hangsúlyozta, hogy kormánya levonja az eset tanulságait.

Angela Merkel sajtónyilatkozatában köszönetet mondott az olasz hatóságoknak a feltételezett elkövető kézre kerítéséért, és mielőbbi teljes gyógyulást kívánt a Milánóban folytatott tűzharcban megsebesült rendőrnek. Mint mondta, „jó tudni”, hogy nemzetközi szinten is kiválóan működik a közös kihívás, a terrorizmus elleni együttműködés.

Nem ér véget a nyomozás

Anis Amri halálával nem ér véget a nyomozás, a német hatóságok „nem nyugodnak”, amíg fel nem tárják az ügy valamennyi részletét, és ha kiderítik, hogy a tunéziai férfinak voltak társai és segítői, akkor felelősségre vonják őket – hangoztatta a német kancellár. A terrortámadás ügye és Anis Amri teljes németországi tevékenysége „egy sor kérdést felvet”, ezért nagyon alaposan megvizsgálják, hogy milyen lépéseket kell tenni – emelte ki.

Elmondta, hogy a belügyminisztérium, az igazságügyi minisztérium és a kancellári hivatal a tartományi kormányok és a biztonsági szervek bevonásával az eset „valamennyi aspektusát elemzi” és a lehető leghamarabb jelentést készít, majd a szövetségi kormány gyorsan végrehajtja az összes szükséges „politikai vagy jogszabályi változtatást”. Hozzátette, hogy telefonon beszélt Bédzsi Káid esz-Szebszi tunéziai elnökkel, akinek elmondta, hogy az észak-afrikai országból származó elutasított menedékkérők hazaszállítását jelentősen fel kell gyorsítani, számukat pedig tovább kell emelni.

A demokrácia és a jogállamiság áll szemben a terrorizmussal

Az azonnali veszély elmúlása megkönnyebbülés, de mindenki tudja, hogy a terrorizmus évek óta tartó fenyegetése nem tűnik el a berlini merénylő halálával. Azonban a kormány mindent megtesz az emberek biztonságáért, és azért, hogy „államunk erős állam legyen".

Demokráciánk, jogállamiságunk, értékeink és emberiességünk jelentik az ellenmodellt a terrorizmus gyűlölettel teli világával szemben, és erősebb is lesz a terrorizmusnál” – mondta Angela Merkel. A hétfő este egy berlini karácsonyi vásáron kamionnal elkövetett tömeges gázolásban 12 ember meghalt, 56 megsebesült. A feltételezett elkövető tavaly júniusban érkezett Németországba menedékkérőként, kérelmét elutasították, de úti okmányok hiányában nem tudták hazatoloncolni.

(MTI)

Összesen 133 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Marco
2016. december 27. 09:44
Tényleg levonja? Akkor önkritikát gyakorol és lemond?
Holobohóc
2016. december 26. 20:29
„Demokráciánk, jogállamiságunk, értékeink és emberiességünk jelentik az ellenmodellt a terrorizmus gyűlölettel teli világával szemben, és erősebb is lesz a terrorizmusnál” :-))))))))))))))) Ha így folytatjátok, a muszlimok az arcotokba fognak hugyozni az ellenmodelletekkel egyetemben.
áfonya
2016. december 25. 06:25
Látta már Angela Merkel (záherné)fotóit NDK-s ifjúkorából? Tipikus gyurcsány pályafutás nem proli kivitelben. http://valasz.hu/vilag/latta-mar-angela-merkel-fotoit-ndk-s-ifjukorabol-116279
áfonya
2016. december 25. 06:16
Tanulságot levonja ,tán csak nem az a tanulsága hogy tovább szállítja Európára a terroristákat ,mert ez van .Kommunista duma a tanulság tovább folytatja az európai nemzetek ellen a terroristákon keresztül a támadást. Hitler hozzá képest kis inas volt .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!