Az ET küldöttségének tagjai úgy találták, hogy „a hagyományos rendőrségi fogdákban a tárgyi feltételek összességében kielégítőek voltak” Magyarországon, azonban több ajánlást is megfogalmaztak a zárkák berendezését, az éjszakai tartózkodás céljából biztosítandó minimális területet és a szabadtéri mozgási lehetőséget illetően. Emellett hiányosságokat állapítottak meg például a szegedi határrendészeti kirendeltség fogdájában kialakított ideiglenes fogvatartási létesítményekben is.
A küldöttség ugyanakkor „általában kedvező tapasztalatokat” szerzett a külföldi állampolgárok rendelkezésére álló egészségügyi létesítményekre és az általános egészségügyi ellátásra vonatkozóan, valamint a bevándorlási és menekültügyi őrizet során biztosított külső kapcsolattartás lehetőségeit illetően. A nemzetközi szakértői csoport tagjai a látogatás során számos, külföldiek fogva tartását szolgáló létesítményt felkerestek, s ezen látogatások során a hatóságok és az intézmények alkalmazottai részéről általában rendkívül jó együttműködést tapasztaltak.
Kormány: Nem indokolt az ajánlás végrehajtása
A megállapításokra és ajánlásokra a magyar hatóságok kimerítően, több mint 20 oldalon keresztül válaszoltak. Hangsúlyozták, hogy az állítólagos nem megfelelő bánásmód kapcsán tett ajánlást nem tartják indokoltnak, „az a rendőrség és a büntetés-végrehajtási szervezetről valótlan, negatív tartalmú képet festene”.
„Ezen kívül indokolatlan a hivatalos közleményben kiemelni, hogy a rendőrségnek és az állományába tartozóknak, valamint a büntetés-végrehajtásban dolgozóknak be kell tartaniuk a tevékenységükre vonatkozó alapvető előírásokat, és azok esetleges megszegése szankciót von maga után, hiszen ez teljesen magától értetődik” – írták az illetékes magyar szervek.