Világszintű érdeklődés
Hillary Clinton kedden, mielőtt útnak indult Észak-Karolinába, úgy nyilatkozott: azt sem bánja, ha Trump a következő elnökjelölti vitára nem megy el, ő mindenképpen ott lesz, s ha kell, egyedül fejti ki nézeteit. Clinton arra reagált, hogy Rudy Giuliani volt New York-i polgármester – Trump szoros szövetségese – egy interjúban azt sugallta, Trump esetleg kihagyhatja a következő elnökjelölti vitát, hacsak nem kap biztosítékot arra, hogy a vitavezető „újságíróként viselkedik majd, s nem tudatlan, inkorrekt, tényeket ellenőrző emberként”.
A hétfő esti elnökjelölti vitának rekordközeli nézettsége volt: a Nielsen globális piackutató cég felmérése szerint körülbelül 80 milliónyian nézték a tévéképernyők előtt, bár ez az adat még nem végleges, és a végső szám várhatóan 81 millióra növekszik majd. Bár az előrejelzések 100 millió nézővel számoltak, de a 80-81 milliós szám is rekordközeli: korábban a legnézettebb elnökjelölti vita Jimmy Carter és Ronald Reagan között zajlott le, 1980-ban - az iráni túszválság kellős közepén -, amikor majdnem 81 millióan követték figyelemmel a két elnökjelöltet. Barack Obama demokrata párti elnök és Mitt Romney akkori republikánus elnökjelölt négy évvel ezelőtti elnökjelölti vitáját valamivel több, mint 67 millióan nézték.
(MTI)