Mint arra a Junge Freiheit hírösszefoglalója rávilágít, Bojko Boriszov bolgár kormányfő a múlt héten panaszkodott már egy sort a német sajtóban: „Gyakorlatilag egyedül hagytak bennünket a török határszakasz védelmével. Nem tudom, meddig tudunk ellenállni a migráció nyomásának a határon” – mondta a politikus a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. A helyzet azonban közel sem olyan kemény, mint tavaly volt: 2016 júliusában összesen 2160 illegális határátlépést regisztráltak a nyugat-balkáni régióban. Ezt a Frontex-vezér is kiemeli: szerinte a döntő pont a macedón határ lezárása volt.
Leggeri a Weltnek adott interjúban arra is figyelmeztet: egyes tagállamok már elérték terhelhetőségük maximumát. „Több ország is határellenőrzést vezetett be még Schengen belső határain is. A kapacitásokat sok helyütt betöltötték.” A határvédelmi ügynökség vezetője úgy látja, ha bukik az EU-török menekültalku, az az illegális bevándorlók számának ugrásszerű emelkedéséhez vezet majd. A jelenlegi helyzetet azonban jónak mondja: „Törökország az egyezmény hatályba lépését követően jól együttműködik mind a Frontexszel, mind Görögországgal. Egyre inkább sikerül a migránsok áradatát már Törökországon belül ellenőrizni.”
Fabrice Leggeri szerint a menekültek magas száma azt kívánja, hogy az unió legális beutazási lehetőségeket teremtsen a migránsok számára. „A határvédelem és a legális beutazási lehetőségek nem egymást kizáró tényezők, éppen ellenkezőleg, kiegészítik egymást. Ha ugyanis vannak legális utak, csökken a külső határainkra nehezedő nyomás” – fogalmaz a Frontex-vezér, aki a Die Weltnek adott interjújában azt is elárulta, hogy ősszel „stressztesztnek” vetik alá az unió külső határait, jelentsen ez bármit is.