Tömegverekedés volt a kiskunhalasi befogadó központban

2016. július 18. 11:18

Migránsok csaptak össze vasárnap este a Kiskunhalasi befogadó központban. Először csak puszta kézzel, később viszont letört bútorlábakkal is egymásnak estek. Kilencen sérültek meg, közülük nyolc embert vittek kórházba.

2016. július 18. 11:18

Tömegverekedés volt migránsok között vasárnap este a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hétfő reggel az MTI-vel.

Bakondi György elmondta: az őrzött menekülttáborban este 8 óra körül mintegy húsz migráns – köztük algériaiak, szírek, pakisztániak és két mongol - verekedett össze. Először csak puszta kézzel, később viszont letört bútorlábakkal is egymásnak estek. A biztonsági őrök beavatkozására kimentek az udvarra, ahol mintegy kétszázan csatlakoztak a cselekményekhez. 

A rendőrök beavatkozásának eredményeként a késő esti órákra helyreállt a rend a központban.

Kilencen sérültek meg, közülük nyolc embert vittek kórházba: valamennyien nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. 

Vizsgálják, hogy pontosan milyen okból tört ki a verekedés, ki kezdeményezte. A rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt indított eljárást - mondta Bakondi György.

A kiskunhalasi befogadóközpontban az elmúlt hetekben több alkalommal történt valamilyen atrocitás migránsok között, de valamennyi esetben rövid idő alatt sikerült helyreállítani a rendet. Bakondi György azt mondta: a kiskunhalasi központban megfelelő létszámú az őrszemélyzet, szükség esetén a rendőrök is segítenek, ahogy vasárnap is, amikor csaknem kétszáz rendőr segített a központ rendjének helyreállításában - mondta a belbiztonsági főtanácsadó.

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
thymian
2016. augusztus 16. 04:54
Nyilván, ha ott voltál.
bölcsuhú
2016. augusztus 16. 04:54
Ja és Tibikére is rájött a hoppáré....de ő kezelhetetlen!
bölcsuhú
2016. augusztus 16. 04:54
Még szerencse, hogy benneteket droidként kellene tartani s amúgy is igénytelenek vagytok! Mégis, luxushotelben lenne a helyük a kedvenceidnek? Szerintem meg börtöncellában! A megnevezett náci uriembernek meg egyedül több esze volt az egész magyar ellenzéknek! beleértve persze téged is.
pitypang1125
2016. július 26. 01:18
Pontosan. Az érintett országok nagykövetségeinek kiszámlázni a nyaraltatást, és belögdösni a kapujukon az érkező polgáraikat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!