Kaczyński úgy értékelte: a fennálló helyzetre Lengyelországnak „ezzel éppen ellentétes koncepcióval”, mégpedig a „reintegráció” szorgalmazásával kell válaszolnia. Hozzátette: ennek megvalósulására van esély, de „csak abban az esetben, ha az unió megváltozik”.
„Elszántan kell cselekednünk” – hangsúlyozta, megjegyezve: nem szabad megengedni, hogy az EU szétessék.
Fontos a szubszidiaritás
Aláhúzta: a lengyel társadalom továbbra is többségében EU-párti, és a PiS is az. „Mi azonban a nemzetek unióját akarjuk, amelyben valóban érvényesítik a szubszidiaritás elvét” – tette hozzá.
A PiS kongresszusával egyidejűleg a fő lengyel ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) programkonferenciát tart. Az ott felszólaló Grzegorz Schetyna pártelnök azzal vádolta a PiS-t, hogy képviselői örültek a Brexitnek. Schetyna ezt „nagy veszélynek” minősítette Lengyelország EU-tagságára nézve, és azt javasolta: alkotmányban kell rögzíteni a lengyel uniós tagságot, „hogy senkinek soha eszébe ne jusson, hogy az országot az EU-ból kivezesse”.