Az elnök és az alelnök a szivárványszínű zászlókkal fellobogózott városban találkozott a 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta legsúlyosabb és legtöbb életet követelő tömegmészárlás áldozatainak szeretteivel és a túlélőkkel, valamint az áldozatok segítségére siető rendőrökkel, orvosokkal, ápolókkal. A találkozók után arról beszélt, hogy az amerikaiaknak össze kell fogniuk, és a további fegyveres erőszak elkerüléséhez a korábbiaktól eltérő módon kell közelíteni a problémához. Politikai táborokon átívelő összefogásra és együttes munkára van szükség – fogalmazott, és kitért arra is, hogy az Egyesült Államok továbbra is fáradhatatlanul harcol majd az olyan terrorszervezetek ellen, mint az Iszlám Állam vagy az al-Kaida.
McCain: Obama felelős a tömegmészárlásért
A politikai nézetkülönbségeik ellenére is, az elnöki különgépen Obamával utazott Orlandóba Marco Rubio, republikánus szenátor, volt elnökjelölt-aspiráns. A floridai politikus szintén összefogásra szólított fel.
Közben Washingtonban John McCain republikánus szenátor nyilatkozatot adott, amelyben azzal vádolta meg Obama elnököt, hogy közvetlenül és személyesen ő a felelős az orlandói tömegmészárlásért, mert „kivonta a katonákat Irakból, az al-Kaida Szíriába ment és Iszlám Állam lett belőle, az Iszlám Állam pedig Obama kudarcának következtében lett az, ami”. Az arizonai szenátor percekkel később korrigálta nyilatkozatát, azt mondta, „rosszul fogalmaztam”, és Twitter-üzenetében, majd írásos közleményben leszögezte: nem személyesen Obamam elnököt akarta felelőssé tenni, hanem a nemzetbiztonsággal összefüggő döntéseit.