Homofób homoszexuális?
Vasárnap hajnal óta egy sor lehetséges magyarázat született a gyilkos motivációiról: esetleges terrorista kapcsolatairól, lobbanékony, instabil természetéről, homofóbiájáról. A férfi azt állította, az Iszlám Állam nevében cselekszik, de később az is kiderült, más, egymással szemben álló fegyveres csoportokról is azt állította, kapcsolatban áll velük. Így az Iszlám Állammal szembehelyezkedő, az Al-Kaidához tartozó szíriai An-Nuszra Frontról és a szintén az IÁ ellen fellépő, libanoni, síita Hezbollahról is azt állította, kapcsolatban áll velük. Mateen volt felesége úgy nyilatkozott, hogy exférje durva és erőszakos ember volt, apja szerint pedig homofób.
Hétfőn azonban már egyre többen tettek vallomást arról, hogy a 29 éves férfi valószínűleg maga is meleg volt, és küzdött a nemi identitásával. Ezt erősítették meg, mások mellett, a Pulse nevű szórakozóhely tulajdonosai is az FBI-nak. További részleteket – a nyomozásra való tekintettel – nem közölt az FBI.