Öt mondat, amivel Trump felszántotta a Kongresszust! (VIDEÓ)

Az amerikai elnök az előre megírt szövegtől időnként eltérve oltotta a demokratákat.

Több tízezren ünnepelték a Koreai Munkáspárt kongresszusát Észak-Koreában kedden. Harminchat év után most hívták össze először a kongresszust.
Harminchat év után újra összehívták a Koreai Munkáspárt kongresszusát. Ezt több tízezren ünnepelték felvonulással az észak-koreai fővárosban kedden. Az ünneplők előtt Kim Jog Nam házelnök tartott beszédet, melyben a Kim-dinasztia éltetése mellett az ország gazdasági és katonai fejlődésére hívta fel a figyelmet.