Egyelőre nem támogatja Trumpot a republikánus házelnök

2016. május 06. 07:26

Paul Ryan republikánus párti házelnök „egyelőre nem áll készen” arra, hogy támogassa Donald Trumpot elnökjelöltként. Trump egyedül van már versenyben a republikánus elnökjelölti posztért, de még 200 delegátust meg kell nyernie. Az üzletember adományozókhoz fordult, hogy finanszírozza kampányát. A republikánus jelölt eddig 46,3 millió dollárt költött a kampányra, míg a két demokrata jelölt külön-külön több mint 150 millió dollárt.

2016. május 06. 07:26

Nemet mondott az amerikai elnökségre pályázó republikánusok között lényegében egyedül maradt Donald Trump üzletember jelöltségére Paul Ryan republikánus párti házelnök egy csütörtöki interjúban. Ez azt mutatja, hogy miközben Trump a pártegységet próbálja összekovácsolni, egyelőre kevesen támogatják. 

A milliárdos üzletembernek a hátralévő előválasztásokon még mintegy 200 delegátust kell megnyernie, ennek ellenére már őt tekintik a Republikánus Párt leendő elnökjelöltjének. Trump azt ígérte, hogy a clevelandi országos elnökjelölt-állító konvencióig megteremti a pártegységet. Azt, hogy ez milyen nehéz feladatnak ígérkezik, jól jelzi Paul Ryan nyilatkozata, amelyben a képviselőházi elnök azt mondta: „egyelőre nem áll készen” arra, hogy támogassa Donald Trump elnökjelöltségét.

Trump adományozókhoz fordult

Trump kampányirodája azonnal reagált, egy közleményben leszögezve, hogy az üzletember „egyelőre nem áll készen” arra, hogy Ryan házelnöki programját támogassa. „Talán a jövőben együtt dolgozhatunk és megállapodhatunk abban is, hogy mi a legjobb az amerikai népnek” – tették hozzá. 

Két nappal az indianai előválasztásokon elért nagy győzelem után Donald Trump a nagy republikánus adományozókhoz fordult anyagi támogatásért. A milliárdos ingatlanmágnás ugyanis eddig jórészt saját zsebből fizette a kampányát. Elemzők szerint azonban Ryan nyilatkozata, valamint a Bush-család támogatását elutasító álláspontja valószínűleg nem segíti Trump törekvéseit. Csütörtökön egyébként Trump új pénzügyi vezetőt nevezett ki kampánya élére: Steven Mnuchin befektetőt, aki kiváló New York-i és hollywoodi kapcsolatairól ismert.

46,3 millió dollárt költött Trump

Több mint negyvenmillió dollárjuk veszett kárba a Trump-ellenes csoportoknak, amelyek arra áldoztak, hogy megakadályozzák a milliárdos előretörését. A „Felelős Politikáért Központ” nevű intézet hozta nyilvánosságra felmérésének adatait, miszerint a Trump-ellenes csoportok összesen 43,3 millió dollárt (11,8 milliárd forint) fordítottak a republikánus elnökjelölt-aspiráns reményeinek szertefoszlatására.

Az intézet adatai szerint jóval kevésbé voltak adakozóak az üzletembert támogató csoportok: 13,3 millió dollárt költöttek Donald Trump kampányának megsegítésére. Maga a Trump-kampány – a külső csoportok anyagi támogatása nélkül – március végéig 46,3 millió dollárt költött, s ebből 36 millió dollárt személyesen maga a jelölt-aspiráns adott a kampányba.

Más dimenzióban van a demokraták kampányköltése, Cruztól pénzt kértek vissza

A demokrata oldalon mind Hillary Clinton, mind Bernie Sanders kampánycsapata több mint 150-150 millió dollárt költött, s a kampánycsapaton kívüli csoportok mintegy 30 millió dollárral támogatták Clintont.

Közben a Ted Cruz texasi szenátor kampányát támogató egyik adományozó visszakért a republikánus politikustól 9 millió dollárt. Toby Neugebauer, texasi olajipari vállalkozó még tavaly adományozott tízmillió dollárt Cruz kampányára – az egyik Politikai Akcióbizottságnak, amely legálisan fogadhat el külső támogatóktól korlátozás nélküli összegeket – de miután Cruz kedden, az indianai vereség után bejelentette visszalépését, a vállalkozó számolt, összeadott-kivont, és végeredményként azt hozta ki, hogy Ted Cruz az ő felajánlásából csak egymillió dollárra jogosult, így kéri vissza a többi kilencmilliót. A vállalkozó azt azért fontosnak tartotta megjegyezni újságíróknak: „Cruz és csapata nagyszerű munkát végzett, Tedből egy napon még elnök lesz”.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vezetéknév Utónév
2016. május 06. 09:55
A lakosság legalább 70%-ának unszimpatikus Trumppal tökön szúrta magát a republikánus párt. Még a konzervatívok jó része is Hillaryre fog szavazni. Sima demokrata győzelem lesz.
br-o
2016. május 06. 09:12
Nos, az amerikai választások ökölszabálya, hogy az nyer, aki többet költ a kampányra. Ennek tudatában érdekes lesz nézni a végkifejletet.
bookmark
2016. május 06. 09:09
Tovább néztem a videót és arról beszélnek, hogy a Federal Reserve felett is átvették a hatalmat és aranyfedezetes új dollár nyomtatásába kezdett a hadsereg.
bookmark
2016. május 06. 09:05
Jól elfedi ez a választãsi színjáték a valódi eseményeket, amit a "double secret martial law" -ként emlegetnek. Lényegében arról beszélnek, hogy katonai puccsot hajtottak végre Obama ellen, aki most már csak pr szerepet tölt be. Na ez sokkal érdekesebb téma, szerintem. http://youtu.be/m6VEt7_ur64
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!