Krahulecz Erzsébet kitért arra, hogy sokat gondolkodik azon, milyen változást hoz személyes életébe a terrortámadás okozta fizikai és lelki sérülés. Továbbá azon is érdemes elgondolkodni, merre tart Európa – tette hozzá.
„Az elkövetkezendő időben Európa biztonságának ügye elsődleges feladat kell, hogy legyen, ami azt jelenti, hogy növelni kell az országok közötti együttműködést” – mondta. Véleménye szerint az Európát érő terrorcselekmények folyamatos fenyegetettséget jelentenek, amire az európai országoknak és vezetőiknek közösen és minél hamarabb, összehangolt megoldást kell találniuk. Az együttműködésre kell helyezni a hangsúlyt minden szinten és minden érintett szervezet között, valamint az információk megosztása lenne az első és legfontosabb lépés, hogy hasonló események ne történhessenek meg – húzta alá.
„Ez nem jövőbeli probléma, a veszély itt van, a fenyegetettség jelentős, amellyel kiemelten kell foglalkozni” – húzta alá a korábbi diplomata. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem szabad megengedni, hogy a félelem eluralkodjon. Egészséges és biztonságos környezetet kell teremteni saját magunk és gyermekeink szempontjából is. „Minden eszközzel hozzá kell járuljunk az összehangolt, együttes európai megoldáshoz” – tette hozzá a terrortámadások sérültje.
A két helyszínen – a repülőtéren és a metróban – végrehajtott brüsszeli terrortámadásokban a legfrissebb összesítések szerint legalább harminckét ember életét vesztette, és nagyjából háromszáznegyvenen – köztük két magyar – megsebesültek.