A Trump-ellenes tábor azonban tovább tüntetett. Ekkor a rendőrség – a komolyabb összecsapások elkerülése érdekében – közbeavatkozott és feloszlatta a tüntetést. Helyszíni beszámolók szerint a Trump ellen tüntetők elsősorban afroamerikaiak és spanyol ajkú amerikaiak voltak, akik rasszizmussal és kirekesztéssel vádolták Donald Trumpot. A milliárdos üzletember sok híve pedig amiatt kesergett, hogy elnapolták a rendezvényt, ezt ugyanis úgy élték meg, mintha a tüntetők győztek volna.
A chicagói rendőrség szóvivője, Anthony Guglielmi újságírók előtt azt mondta, hogy a rendőrségre nem érkeztek jelentések sérülésekről és nem tartóztattak le senkit. Donald Trump az MSNBC televíziónak adott nyilatkozatában elítélte az erőszakot, s úgy fogalmazott, hogy ami történt, az magáról a társadalomról jelez valamit.
Trump rendezvényein az elmúlt napokban nem egyszer tört a felszínre elégedetlenség, rasszista felhangokkal tűzdelt feszültség. Csütörtökön az egyik kampánygyűlésen letartóztattak egy Trump-párti férfit, mert belerúgott egy afroamerikai férfiba, aki Trump ellen tüntetett a nagygyűlésen.