A fiatal nő Hasna Aitboulahcennek, Abdelhamid Abaaoud unokahúgának a barátnője volt, akit két nappal a merényletsorozat után elkísért egy találkozóra Párizs egyik elővárosába, Aubervilliers-be, de nem tudta, hogy kivel fognak találkozni.
„Sapka volt a fején, narancsszínű sportcipőt és bomberdzsekit viselt. Fülig érő göndör haja volt. Olyan románnak néztem, aki ablaktörléssel koldul. Ráadásul mosolygott. Egyáltalán nem hasonlított egy terroristára” – emlékezett vissza Abaaoud-ra a nő.
Abaaoud állítólag büszkén mesélte el, hogy ő vezette az úgynevezett teraszkommandót, amely 39 embert ölt meg párizsi kávéházak és bárok teraszain.
„Úgy mesélt az egészről, mintha vásárolni ugrott volna le, és akciós mosóport talált volna. Boldog volt egyszerűen” – hangsúlyozta Sonia.
A terrorista azt is elárulta a nőnek, hogy nem egyedül, hanem kilencven társával együtt jött vissza Szíriából Franciaországba, akik között vannak „szíriaiak, irakiak, franciák, németek és angolok”, és mindannyian a Párizs környéki „Ile-de-France régióban vannak jelenleg”.