Barack Obama amerikai elnök kedden ismertette a terroristagyanús őrizetesek számára a guantánamói amerikai haditengerészeti támaszponton létesített, sokat bírált börtöntábor bezárására vonatkozó tervét, amit azzal indokolt, hogy a létesítmény nem szolgálja az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekeit.
Az amerikai kormány a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások után hozta létre a börtöntábort, amelynek működését mások mellett emberi jogi szervezetek is élesen bírálták. A Kuba szigetén lévő – de amerikai fennhatóság alatt álló – haditengerészeti támaszponton létrehozott börtönt bezárására Obama elnök már első elnökválasztási kampányában ígéretet tett.
Obama nem hagyná utódjára a börtöntábor bezárását
Barack Obama – aki még alig egy évig lesz hivatalban – kedden a washingtoni Fehér Házban, Joe Biden alelnök és Ashton Carter védelmi miniszter társaságában jelentette be, hogy „egyszer s mindenkorra bezárják” a guantánamói börtöntábort. Obama elmondta, amikor először indult az elnökségért, már akkor nagy volt a tábora a bezárás híveinek, például George W. Bush akkori elnök, majd a későbbi republikánus elnökjelölt, John McCain szenátor is támogatta a tervet. A terv támogatói később azonban politikai okok miatt visszatáncoltak – tette hozzá.
„Nyilvánvaló volt, hogy a börtönközpont Guantánamón nem szolgálja nemzetbiztonsági érdekeinket” – fogalmazott az elnök, s hozzátette: a börtöntábor léte ellentétes az amerikai értékrenddel, és aláássa az Egyesült Államok tekintélyét a világban. Az elnök ezúttal korrekt meghallgatást kért az ügyben a törvényhozóktól, s közölte, hogy Guantánamo bezárását nem akarja utódjára hagyni.