Tizennégy menekültet helyeztek előzetesbe a kiskunhalasi rendbontás miatt

2016. január 18. 21:23

Öt iraki, négy afgán, három iráni, egy szíriai és egy algériai állampolgárt helyezett előzetes letartóztatásba a Kecskeméti Járásbíróság a hivatalos személy ellen csoportosan elkövetett erőszak bűntette miatt a kiskunhalasi menekülttáborban történt rendbontással összefüggésben.

2016. január 18. 21:23

Hivatalos személy ellen csoportosan elkövetett erőszak bűntette miatt tizennégy külföldi előzetes letartóztatását rendelte el hétfőn a Kecskeméti Járásbíróság – tájékoztatta a Kecskeméti Törvényszék szóvivője.

Sárközy Szabolcs közölte: a bíróság öt iraki, négy afgán, három iráni, egy szíriai és egy algériai állampolgárt helyezett előzetes letartóztatásba. Azért folyik eljárás ellenük, mert péntek este a kiskunhalasi befogadóközpontban a jogszerűen intézkedő rendőrökre támadtak. 

A gyanúsítottak közül tízen fellebbeztek a végzés ellen, amelyet azzal indokolt a bíróság, hogy a terhükre rótt bűncselekmény súlyossága miatt tartani kell szökésüktől, elrejtőzésüktől, valamint a nyomozás kezdeti stádiumában tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésével a büntetőeljárás sikerét veszélyeztethetnék.

Könnygázt is be kellett vetni az oszlatásnál

Sárközy Szabolcs felidézte: Kiskunhalason, a menekültügyi őrizetesek befogadóközpontjaként működő volt Gábor Áron laktanyában két iraki férfi az internethasználat miatt vitatkozott és dulakodott. A fegyveres őrök és a rendőrök szétválasztották és az elkülönítő helyiségbe kísérték őket. Eközben az egyik gyanúsított ellenállt, és ezt látva huszonöt-harminc őrizetes az elkülönítőnél előbb a kerítést rázta, majd kavicsokkal kezdett dobálózni. Egyikük átdobott egy vasból készült drótkeretet a kerítésen, amellyel eltalált egy rendőrt, akit sisakja és pajzsa védett meg a sérüléstől.

A jogszerűen fellépő őrök és rendőrök többször is kénytelenek voltak könnygázt bevetni az agresszív csoport ellen, két szociális munkást is kimenekítettek a veszélyeztetett területről – tájékoztatott a szóvivő. Kitért arra is, hogy a csaknem fél órán át tartó rendbontás a rendőri erősítés érkezésének látványára ért véget. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kiskunhalasi menekülttáborban kirobbant verekedés után száznyolcvan rendőr kivezénylésével tudták helyreállítani a rendet. 

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2016. március 30. 23:08
Itt a NAGY LEHETŐSÉG Európa, és benne Magyarország számára! Ezt a 14 figurát, a lehető legnagyobb sajtónyilvánosság előtt azonnali hatállyal ki kell utasítani, és toloncolni, és a kiutasításuk teljes folyamatát a You Tube-ra feltenni! Ezzel Németországnak is többet segítünk, mintha megveszünk tőlük 200 tonna, hulladék minőségű élelmiszert. Ha megfelelő felelős posztokon, mint az elvárható, gondolkodó emberek vannak, akkor valami ilyesmit fognak tenni!
Válasz erre
16
0
balbako_
2016. február 02. 21:44
Határozottan, keményen kipaterolni őket és örökre kitiltani!
Válasz erre
7
0
West Ham United
2016. január 20. 14:28
Takarítsák ki azonnal őket az országból, a többi muszlim parazitával együtt!
Válasz erre
15
0
hartnesz
2016. január 20. 14:28
És mi volt rendbontás oka? Túl kevés C++ kézikönyv állt rendelkezésre a gyakorláshoz gondolom.
Válasz erre
25
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!