Elrendelte az előzetes letartóztatását a Szegedi Járásbíróság annak a román férfinak, aki tavaly nyáron társaival százötven migránst zsúfolt egy teherautó rakterébe Mórahalomnál – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, a férfit a csempészett személyek sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntettével gyanúsítják.
A gyanú szerint a férfi 300 eurót kapott volna megbízóitól, hogy mások által Magyarországra csempészett migránsokat a zöldhatár közeléből Ausztriába szállítson. Aradon beült a megbízói által előkészített tehergépkocsiba, majd Mórahalom külterületére hajtott. Ott társaival mintegy 150 migránst zsúfoltak a jármű – 2,4 méter magas, 2,1 méter széles és 5 méter hosszú rakterébe. A gyanúsított alig 10 perccel az indulás után Mórahalmon megállt – mivel a gépkocsi biztonságosan vezethetetlen volt a jelentős túlsúly miatt -, majd a migránsokat és a járművet hátrahagyva társaival együtt távozott. A helyszínre érkező rendőrök 104 migránst tudtak előállítani, akiknek sikerült kijutniuk a raktérből.