Európa nem tudja befogadni az összes menekültet, ezért meg kell erősíteni az Európai Unió külső határait – jelentette ki Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság volt elnöke pénteken Temesváron. Az uniós végrehajtó szerv elnöki tisztségét 2004 és 2014 között betöltő Barroso díszdoktori címet vett át pénteken a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen. Az ünnepségen jelen volt Dacian Cioloș román miniszterelnök, aki 2010 és 2014 között az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa volt.
Barroso beszédében kitért a menekültválságra. A Mediafax hírügynökség szerint elmondta: gyakran kérdezik, hogy EB-elnökként hogyan kezelte volta a menekültválságot. Úgy vélte, Európa számára gondot okoz a migránsok magas száma. Rámutatott: az igazi válság azonban Szíriában, Líbiában és Irakban van.