Feljelentette a Demokrata Pártot a saját elnökaspiránsa

2015. december 19. 17:23

Bernie Sanders, a baloldali nézeteiről ismert, demokrata párti amerikai politikus feljelentette saját pártja vezető testületét (DNC), mivel szerinte a Demokrata Párt elzárja őt a fontos információktól, hogy vetélytársának, Hillary Clintonnak kedvezzen. A DNC vezetője, Debbie Wasserman Schultz azzal támadt vissza: Sanders kampánycsapata illetéktelenül és rendszeresen hozzáfért Clinton adatbázisához.

2015. december 19. 17:23

Az amerikai elnökjelöltségre pályázó egyik politikus, Bernard Sanders vermonti szenátor kampányfőnöke feljelentést tett a Demokrata Párt Országos Bizottsága (DNC, a Demokrata Párt vezető testülete) ellen. Sanders azt állítja, hogy pártja kifejezetten elzárja őt azoktól a fontos információktól, amelyekhez pedig joga lenne, mert a párt vezetői Hillary Clintonnak akarnak kedvezni.

A két elnökjelölt-aspiráns és csapata közötti vita pénteken robbant ki nyíltan, amikor a DNC azzal vádolta meg Sanderséket, hogy illetéktelenül jutottak hozzá Hillary Clinton bizalmas választói adatbázisához, ezért a pártvezetés Sanders kampányát átmeneti időre felfüggesztette. Jeff Weaver, Sanders kampánymenedzsere sajtótájékoztatón jelentette be, hogy válaszul bíróság elé idéztetik a DNC egyes vezetőit. A feljelentés szerint a kampány felfüggesztése orvosolhatatlan károkat és pénzügyi veszteséget okozott Sanders csapatának. 

A The Washington Post csütörtökön jelentette először, hogy Sanders kampánycsapata elismerte: a kampány egyik alacsony beosztású munkatársa hozzáfért Clinton választói adatbázisához. A munkatársat Sandersék azonnal menesztették is. A DNC ekkor magyarázatot kért és azonnal megtiltotta a vermonti szenátornak a hozzáférést az egész párt adatbázisához. Egyértelmű, hogy a párt vezetése a Clinton-kampányt próbálja segíteni – fogalmaz most Jeff Weaver. Egyúttal azzal is vádolja a demokrata pártvezetést, hogy azokat az információkat is szemérmetlenül elzárja, amelyeket pedig Sanders kampányemberei maguk gyűjtöttek. (A szóban forgó választói listát a DNC bocsátja politikusai rendelkezésére, akik aztán a saját kampánycsapatuk és szimpatizánsaik által gyűjtött információkkal egészítik ki ezt.)

A DNC vezetője, Debbie Wasserman Schultz úgy fogalmazott: Sanders kampánycsapata illetéktelenül és rendszeresen hozzáfért Clinton adatbázisához. Ezzel egyúttal visszautasította Weaver érvelését, miszerint mindössze számítógépes hibáról volt szó, és csupán a Sanders-csapat kis csoportja okolható érte, s egyiküket el is bocsátották.

Szombaton reggel Hillary Clinton kampánymenedzsere nyilatkozatot adott ki, amelyben a demokrata politikus egyetértéssel fogadja, hogy Sandersék független vizsgálatot követelnek az ügyben.

A két politikus és kampánycsapata közötti vita előrevetíti azt is, hogy a demokrata elnökjelölt-aspiránsok szombat esti vitája feszült lesz. Legalábbis erre számítanak az ABC televízió munkatársai, akik moderálják majd a televíziós vitát. A demokrata párti elnökjelölt-jelöltek vitájára szombaton este, helyi idő szerint nyolc órakor, New Hampshire állam egyik kisvárosában kerül sor.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mákgubó negyedszer
2015. december 20. 17:23
Jaj papuska........de el vagy hülyülve.....Még hogy az öregkor szép.....
amayyudan2
2015. december 20. 17:19
Bernie Sanders (kilincsorrú tag) és Debbie Wassermann Schultz (SZINTÉN kilincsorrú tag) hitközségi belvillongását olvashattuk. A jó hír, hogy a az emberi (azaz nemzsidó) származású, bár cionista tömeggyilkos Clintonnét tolják előre, akár tisztességtelen eszközökkel is segítve őt a metélt ellen. Ez szerintem elég világosan jelzi, hogy az Új Világrend kezd rájönni: a zsidó vezetéssel létrejövő totalitárius világállam a metéltek szellemi alkalmatlansága miatt kudarcra van ítélve.
kuwiq
2015. december 20. 08:21
Ergo Clintonné harc nélkül győz, az ellenfél a bíróságon akarja legalább a pénzét visszaszerezni. Ilyesmire szokták mondani, hogy "ügyes".
matykox
2015. december 19. 22:01
Hehe, ez egy JÓ HÍR végre. Fasz barakc párt, csak így tovább!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!