Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Gyanús csomagot találtak egy francia gépen, ezért az kényszerleszállást hajtott végre Kenyában. A helyi rendőrség a gép átvizsgálása után először azt közölte, hogy bomba van a gépen. A légitársaság vezetője szerint azonban mégsem volt pokolgép a fedélzeten. A francia gép Mauritiusról tartott Párizsba, 473-an utaztak rajta.
Gyanús csomag miatt szállt le Kenyában az Air France Mauritiusból Párizsba tartó repülőgépe. A helyi hatóságok a repülőgép átvizsgálása után bejelentették: valóban bomba volt a mosdóban talált csomagban – írja az Independent.
A gépen 473 utas utazott, két gyanús személyt kihallgatnak. A bombát a kenyai haditengerészet fogja biztonságos helyen felrobbantani. A mombasai reptéren eközben leállt a forgalom. Az utasokat hotelekbe szállították. Egyelőre még egy csoport sem vállalta magára a kísérletet.

FRISSÍTÉS:
Az Air France vezetője szerint nem bomba volt a gépen található csomag – írja a Guardian.