Terrorakcióra készülő dzsihadistákat fogtak el Madridban

2015. november 03. 13:31

Elfogtak három marokkói férfit Madridban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam nevében terrorcselekményt készültek elkövetni Spanyolországban. Az európai országok közül Spanyolországban zajlik a legtöbb rendőrakció a feltételezett dzsihadistákkal szemben.

2015. november 03. 13:31

Elfogtak három marokkói férfit kedd hajnalban Madridban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet nevében terrorcselekményt készültek elkövetni Spanyolországban – közölte a spanyol rendőrség.

Mindhármuknak spanyol irataik voltak, és régóta éltek a fővárosban. A hatóságok figyelték őket, telefonbeszélgetések és internetes üzenetváltások utaltak arra, hogy terrorakciót készítenek elő, amelyet bármelyik pillanatban végrehajthatnak. A hatóságok nem közölték, hogy pontosan milyen merényletre készültek.

Jorge Fernández Díaz belügyminiszter a Cadena Ser rádió reggeli műsorában hangsúlyozta: a rendőrök az esetek többségében eddig toborzóhálózatokat számoltak fel, és az őrizetbe vettek az IÁ propagandáját terjesztették vagy segítettek megszervezni a beszervezett személyek utazását Szíriába vagy Irakba, az Iszlám Állam által ellenőrzött területekre. Ezzel szemben a most letartóztatott férfiak terrorcselekményre készültek, és ez „minőségi ugrás” – jegyezte meg.

 A miniszter szerint ez indokolja, hogy továbbra is fenntartsák azt a terrorkészültségi fokozatot, amelyet június végén, a Tunéziában, Franciaországban és Kuvaitban végrehajtott merényletek miatt rendeltek el. 

Az európai országok közül Spanyolországban zajlik a legtöbb rendőrakció a feltételezett dzsihadistákkal szemben, idén már több mint 80 embert tartóztattak le az Iszlám Állammal folytatott együttműködés gyanújával.

A spanyol belügyminisztérium adatai szerint a toborzóhálózatok révén eddig 126-an utaztak a konfliktusövezetbe, hogy harcoljanak a dzsihadisták oldalán.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sozlib_abschaum
2015. november 03. 19:20
"Terrorakcióra készülő dzsihadistákat fogtak el Madridban", szerintem nem dzsihadisták voltak, hanem természetvédők.
Orvosok és mérnökök
2015. november 03. 16:35
#refugeeswelcome
zalai láma
2015. november 03. 14:38
A spanyoloknak már van terroristából lett fociedzőjük is! Amíg ilyen példát mutatnak,addig egészségükre...küzdjenek a terroristákkal!
komondor
2015. november 03. 14:14
Tank alá velük!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!