Megállapodtak Németországban a legsürgetőbb menekültügyi intézkedésekről

2015. november 06. 11:30

A menedékkérők ügyét fellebbezéssel együtt maximum három hét alatt el kell bírálni Németországban – döntöttek a koalíciós pártok. Berlin szövetségi koordinációs központot állít fel a kitoloncolások felgyorsítására.

2015. november 06. 11:30

Megállapodásra jutottak a koalíciós pártok a menekültek fogadásával kapcsolatos legsürgetőbb intézkedésekről Németországban. A kereszténydemokrata unió, a keresztényszociális unió és a szociáldemokrata párt e heti egyeztetésén elsősorban a biztonságos országokból, leginkább a Balkánról érkező menedékkérők kezelése volt napirenden.

A legfontosabb várható változás, hogy ügyüket a korábbinál rövidebb idő alatt kell elbírálniuk a hatóságoknak. Horst Seehofer a tárgyalássorozat végeztével elmondta: ezekről a kérelmekről egy hét alatt dönteni kell, és a procedúra fellebbezés esetén sem tarthat összesen három hétnél tovább. Azokat, akiket gyorsított eljárás alá vonnak, speciális központokban helyezik el. Összesen öt centrumot hoznak létre, amelyek nyitott intézmények lesznek, de lakóik az adott járást nem hagyhatják el, máskülönben kiesnek a menekültügyi ellátásból.

Angela Merkel, Horst Seehofer és Sigmar Gabriel megállapodtak abban is, hogy a helyi hatóságok támogatására Berlin felállít egy szövetségi koordinációs központot a kitoloncolás folyamatának gyorsítására. Azok akik menekültstátuszt nem kaptak Németországban, de valamilyen okból mégis maradhatnak, oltalmazotti státuszba kerülnek, és két éven át nem költöztethetik ki Németországba családjukat.

Azok, akik elnyerik a menekültstátuszt, kapnak egy menekültigazolványt személyazonosságuk igazolására, így nem kell minden egyes hatóságnak külön nyilvántartásba vennie őket.

A vasárnap kezdődött berlini tárgyalássorozatot lezáró dokumentumban a menekültek integrációját sürgető intézkedéseket is vázolnak, illetve sürgeti az uniós határok védelmét, a regisztrációs gyűjtőállomások felállítását és egy Brüsszel-Ankara párbeszéd elindítását.

Angela Merkel szerint a legfontosabb feladat azok integrálása, akik maradhatnak. Ennek jegyében először is érthetővé és elérhetővé akarják tenni a menekültek számára azt az érték- és jogrendet, amelyhez alkalmazkodniuk kell. Meg akarják mutatni nekik, hogy Németország nyitott és világszerte elismert alkotmánya van, amelyre büszkék.

Sigmar Gabriel a szociáldemokraták elnöke elmondta: szerinte a tranzitzónák kialakítása Németországban rendkívül rossz asszociációkat keltett, így ő személy szerint nagyon örül annak, hogy ezek létrehozása lekerült a napirendről.

Angela Merkel befogadó menekültpolitikáját nehezen tűrik a szövetségi államok, miután mostanra mindenütt recseg-ropog az adminisztráció, és romlik a közhangulat a napról napra tízezrével érkező szíriai, afgán és iraki menekültek áradata miatt.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ptrfarkas43
2015. november 07. 06:49
Az ár elmossa a gátat, ha abba lyukat fúrnak.
Droite
2015. november 07. 01:21
A Gorogoket epp a tavasszal szivattak szarra vagy 20 evre elore a nemetek, alig varjak hogy pitizzenek a nemetek, nincs ennel nagyobb orom nekik mint priman gallyra tenni a nemeteket.
Droite
2015. november 07. 01:18
Es hogy a nathaba fog kitoloncolni 100 000 vadembert a civil ajvekolok mdlldtt eroszak nelkul? Korvonalazodik egy fasza polgarhaboru de nem a megoldas barmok....
Droite
2015. november 07. 01:15
Tetvek szarra verni az osszes patkany selejtes kocsogot a rohadt kurva anyjukkal egyutt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!