A britek is bombázni fogják az Iszlám Államot

2015. november 23. 11:03

David Cameron brit miniszterelnök támogatja Francois Hollande francia elnök döntését az Iszlám Állam szíriai bombázásról, és az a meggyőződése, hogy Nagy-Britanniának is ezt kell tennie. Erről Cameron a párizsi Élysée-palotában, a Hollande-dal folytatott megbeszélése után nyilatkozott.

2015. november 23. 11:03

David Cameron brit miniszterelnök az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni közös fellépésre szólította fel a nemzetközi közösséget hétfőn Párizsban, s jelezte, hogy hazájának is légicsapásokat kell intéznie a terroristák állásaira Szíriában.

Határozottan támogatom Francois Hollande elnök döntését az Iszlám Állam szíriai bombázásról. Az a határozott meggyőződésem, hogy Nagy Britanniának is ezt kell tennie” – mondta a brit miniszterelnök a francia elnökkel folytatott megbeszélést követően az Élysée-palotában. „Közös veszéllyel állunk szemben. A világnak össze kell fognia a terrorfenyegetettség elleni harcban” – hangsúlyozta David Cameron.

Francois Hollande az ENSZ Biztonsági Tanácsa valamennyi tagországának vezetőjével találkozik a héten, miután a BT francia kezdeményezésre az Iszlám Állam és az an-Nuszra Front szélsőséges csoportok elleni katonai erő alkalmazására feljogosító, egyhangú terrorelhárítási határozatot fogadott el pénteken. 

A francia elnök kedden Washingtonba utazik, ahol amerikai kollegájával, Barack Obamával találkozik, csütörtökön Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyal, vasárnap este pedig Hszi Csin-ping kínai elnökkel vacsorázik. Közben pedig szerda este Angela Merkel német kancellárt Párizsban fogadja Francois Hollande, aki szeretné meggyőzni a nagyhatalmakat egy egységes és összehangolt katonai koalíció létrehozásáról a dzsihadisták ellen.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lynx
2015. november 23. 14:37
Akkor most Brüsszelt is bombázni fogják?
OberEnnsinnen
2015. november 23. 13:12
"Határozottan támogatom Francois Hollande elnök döntését az Iszlám Állam szíriai bombázásról. Az a határozott meggyőződésem, hogy Nagy Britanniának is ezt kell tennie” – mondta a brit miniszterelnök a francia elnökkel folytatott megbeszélést követően az Élysée-palotában. „Közös veszéllyel állunk szemben. A világnak össze kell fognia a terrorfenyegetettség elleni harcban” – hangsúlyozta David Cameron." Ha Európa megérdemli, hogy az iszlám lerohanja, akkor ezekért az aljas nyilatkozatokért és aljas magatartásformákért van joga minderre. Kb. így néz ki, amikor két aljas hatalom összefög, a még aljasabb Samu bácsi hunyorítása mellett.
Cassi
2015. november 23. 13:11
Most már az a baj, hogy az Iszlám Állam ideológiája önállósult, és lényegében átvette a kommunizmus kihűlt helyét a világban. Most már nagyon nehéz lesz ezt az ideológiát kiirtani, ezért talán a legfontosabb, hogy Európa egy sokkal határozottabb és defenzívebb pozíciót vegyen fel: nulla közelébe kell redukálni az iszlamista bevándorlást és a már itt élőkkel szemben is sokkal szigorúbb szabályokat kell alkalmazni.
Kopa
2015. november 23. 12:58
Olyan ez már, mint a spanyol polgárháború. Ki kell próbálni az új fegyvereket, az új technológiát. Aztán mi lett a vége?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!