Trump nem áll be a republikánus elnökjelölt mögé, ha nem ő lesz az

2015. augusztus 07. 09:36

A jelenleg legtámogatottabb republikánus elnökjelölt nem volt hajlandó vállalni, hogy támogatja a győztest, ha nem ő nyeri el pártjának hivatalos jelölését és nem kezd független kampányba az elnökségért.

2015. augusztus 07. 09:36

Felhördülést keltett Donald Trump üzletember a Fehér Házért vetélkedő republikánus politikusok csütörtökön megrendezett első televíziós vitáján azzal, hogy a tíz résztvevő közül egyedüliként nem volt hajlandó vállalni, támogatni fogja a győztest, ha nem ő nyeri el pártjának hivatalos jelölését és nem kezd független kampányba az elnökségért.

Trump - aki a közvélemény-kutatások szerint jelenleg a legnagyobb támogatottságú republikánus elnökjelölt-aspiráns - ugyanakkor hangsúlyozta: pillanatnyilag nem kötelezi el magát, de az ellenzékben lévő konzervatív párt elnökjelöltjeként kíván győzni.

Rand Paul, Kentucky szenátora erre reagálva azzal vádolta meg a listavezetőt, hogy ködösít, mert hozzászokott, hogy a paletta minden szegmenséből politikusokat vásárol meg. Egy republikánus politikus harmadik erőként való fellépése a demokraták elnökjelöltjének győzelmi esélyeit növelné.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MOPO3OB
2015. augusztus 07. 10:30
Ő egy igazi amerikai! Ha lenyomják akkor is harcol tovább mint Chuck Norris a végsőkig. Az sem baj ha körülötte minden szarrá lesz, esetében pont függetlenként való indulása miatt bukhat Republikánus pártja, az egyébként elavult amcsi választási rendszer miatt. Ha miatta nyerne Clintonné 39%-kal akkor sokan fognak haragudni Trump hiper-individualista úrra.
-d(-_-)b-
2015. augusztus 07. 10:25
Mival van saját pénze, nincs rászorulva arra, hogy mások igényeit kiszolgálva kampányoljon. 100%-ban saját magát képviseli. Erre lehet mondani, hogy öntelt meg arrogáns, de klasszisokkal őszintébb azoknál a jelölteknél, akiknek a kampányára senki nem tudja, honnan érkeznek milliók.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!