„Talán nem tudják elképzelni azt a bukaresti metrómegállót, amelyben egy vallásos fiatalember csúcsforgalom idején Allah nevében felrobbantja magát, vagy nem képesek maguk elé képzelni azokat a kudarcot vallott román fiatalokat, akik iszlám hitre térve Szíriába vagy Irakba indulnak kiképzőtáborokba, hogy aztán Európába visszatérve elhozzák nekünk az Iszlám Állam jótéteményeit” – vágott vissza a volt államfő, amikor első megszólalását a több román politikus felelőtlennek minősítette.
A vallásügyi államtitkár az átadási jegyzőkönyv aláírásakor azt hangsúlyozta, hogy a modern demokrácia egyik alappillére a vallásszabadság és minden románnak érdeke, hogy az új mecset szélsőséges, fundamentalista nézeteket nélkülöző „normális” vallásos élet központjává váljon.
„Sajnálatos módon egy jó szándékot egyesek félreértelmeztek” – mondta a főmufti. Szerinte a mecset éppen azt szolgálja, hogy Bukarestben ne szervezhessenek többé rögtönzött gyülekezőhelyeken muszlim vallási szertartásokat és csak olyan imámok prédikálhassanak Bukarestben, akik a román állam által akkreditált teológiai intézmények oklevelével rendelkeznek.