Az Uber a taxisok szerint tisztességtelen versenyben veszi el a bejegyzett taxisoktól a munkát, emiatt már többször tettlegességig fajuló összetűzések is történtek az Uber sofőrjei és a taxisok között, akik múlt csütörtökön tiltakozásul a szolgáltatás ellen harminc nagy útlezárással akadályozták országszerte a közúti közlekedést, óriási dugókat okozva. A kormány, miután elítélte az Uber sofőrjeivel és utasaival szemben elkövetett „elfogadhatatlan erőszakot”, pénteken ígéretet tett arra, hogy mindent elkövet az amerikai szolgáltatás tényleges betiltása érdekében.
„Az Ubert meg kell szüntetni és törvénytelennek kell nyilvánítani, le kell foglalni a gépkocsikat” » jelentette ki Francois Hollande államfő. Ugyanakkor jelezte, hogy „az állam maga nem tudja elvenni a járműveket, azt bírósági döntésnek kell engedélyeznie”. Az elnök szerint az Uber „semmilyen szociális és adótörvényt nem tart tiszteletben, tisztességtelen versenyt folytat, amely elfogadhatatlan és tűrhetetlen helyzetet teremt”.
Az Uber szerint jelenleg 400 ezer felhasználójuk van elsősorban olyan helyeken, ahol kevés a taxi. Franciaországban a kiadható taxiengedélyek számát az állam szabályozza, amely az elmúlt ötven évben alig változott, 55 ezer az egész országban. Az engedély városoktól függően egy kisebb lakás árába, 150-250 ezer euróba (47-78 millió forintba) kerül, és 250 órás képzést ír elő a sofőröknek.