Jean-Marie Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front alapítója és tiszteletbeli elnöke visszavonja jelöltségét a párt Provence-Alpes-Cote d,Azur régióbeli listavezetői helyéről a decemberben esedékes regionális választásokon, unokája, Marion Maréchal-Le Pen nemzetgyűlési képviselő javára, aki jelezte: vállalja a jelölést. Erről a 86 éves politikus maga beszélt a Le Figaro Magazine című hetilap internetes oldalán hétfőn megjelent interjúban. Arra a kérdésre, hogy lánya, a pártelnök Marine Le Pen támogatásának hiányában indul-e a decemberben esedékes regionális választásokon, kijelentette: „Nem, noha úgy gondolom, hogy én lennék a Nemzeti Front legjobb jelöltje”.
„Ha fel kell áldoznom (jelöltségemet) a mozgalom jövőjének, nem én leszek az, aki kárt okoz” - mondta a pártalapító, európai parlamenti képviselő, aki több mint egy hete nyílt vitát folytat lányával. Apja legutóbbi megszólalásait Marine „provokációknak” és „politikai öngyilkosságnak” minősítette, majd múlt csütörtökön azt is bejelentette, hogy fegyelmi eljárást indít Jean-Marie Le Pen ellen. Önmaga helyett a pártalapító ugyanakkor nem lát „nagy választékot”, de kiemelt egy „kiváló” lehetőséget: unokája, Marion Maréchal-Le Pen jelölését, aki a régióhoz tartozó Vaucluse megyében nemzetgyűlési képviselő. „Ha elfogadja, úgy gondolom, hogy nagyon hatékony listavezető lesz. Talán a legjobb, nem mondom, hogy utánam, de mégis” – tette hozzá.