Nyugati támadásokra specializált zászlóaljat állított fel az ISIS

2015. január 24. 16:45

Angolul beszélő zászlóaljat állított fel az Iszlám Állam, amely külföldi dzsihádistákból áll. Ezeknek a harcosoknak az a feladatuk, hogy nyugati országokban tervezzenek meg és hajtsanak végre merényleteket – írja az International Business Times.

2015. január 24. 16:45

Angolul beszélő külföldi dzsihadista harcosokból álló zászlóaljat hozott létre az Iszlám Állam nevű terrorszervezet azzal a céllal, hogy csapásokat mérjen nyugati célpontokra – írta az International Business Times című lap. Ez az első lépés afelé, hogy az Iszlám Állam visszaküldje szülőföldjükre külföldi harcosait, miután azok a Közel-Keleten kiképzést kaptak.

A néhai jemeni-amerikai Anvar al-Avlaki radikális imámról elnevezett zászlóaljban kizárólag angolul beszélő harcosok vannak, akiknek az a feladatuk, hogy nyugati országokban tervezzenek meg és hajtsanak végre merényleteket. (Az al-Kaida terrorhálózat egykori jemeni regionális vezetőjével 2011-ben egy amerikai dróntámadás végzett.)  

Az IBT egy szíriai, rakkai Iszlám Állam-ellenes csoportra hivatkozva azt közölte, hogy az Anvar al-Avlaki zászlóalj csütörtökön parancsot kapott támadásra egy meg nem nevezett országban. „Végre parancsot kaptam, hogy fegyveres akciót hajtsak végre az országomban, készen állok, hogy hazatérjek városomba, és akciókat hajtsak végre, kész vagyok arra, hogy elvigyem a dzsihádot Európába” – idézte a zászlóalj egy harcosát az újság a rakkai csoportra hivatkozva.

A Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap párizsi székházát január elején megtámadó Kouachi-fivérek Jemenben kaptak fegyveres kiképzést 2011-ben. A fivérek egyike állítólag személyesen is találkozott Anvar al-Avlaki radikális imámmal. Nyugati biztonságpolitikai elemzők véleménye szerint az Európát, a Nyugatot fenyegető legközvetlenebb terrorista fenyegetést azok a külföldi harcosok jelentik, akiket az Iszlám Állam Irakban és Szíriában kiképzett és visszaküld, hogy szülőföldjükön indítsanak támadásokat.

Összesen 430 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kvasztics Fedor
2015. január 25. 11:29
Európa évszázadokig gyarmatosította, kifosztotta a világot. Tízmilliókat öltek meg ennek szellemében. India, Távol Kelet, Afrika lehet, hogy már túl tette magát ezen - vagy nem - de az arab világ, amit folyamatosan provokáltak, másképpen gondolkodik. Ráadásul létre hozták az arab népek között Izraelt, ami soha nem fognak elfogadni, miközben itt már nincs jó megoldás. Zsidó nemzedékek nőttek már ott fel, miközben a palesztinok nyomorúságos helyzetben vannak, és egyiknek sem lehet azt mondani, hogy takarodjon onnét, ezt majd a demográfia fogja megoldani, és ez lehet, hogy csúnya történet lesz. Az arab diktatúrák olyanok voltak, amilyenek, de Kadhafi után káosz maradt és menekültek árasztják el Európát, és ugyanez a helyzet Irak, Szíria, Afganisztán szétdúlásával. A nyugati világ felelőtlenül gyújtogatott mindenütt, és most csodálkozik, hogy mit terem számára az arab fanatizmus.
justiceforhungary
2015. január 25. 08:09
Jól elvagytok itt Fahrenheit 451-el :)))) Ennek a debilnek nem érdemes válaszolni mert nem száll le rólad és csak hülyeségekkel traktál.
Peter8811
2015. január 25. 06:51
Ez olyan mint a spanyol polgárháborúban a nemzetközi brigádok az összes zsidó naplopó ott tolongott, hogy No pasarán, aztán csak Ló fasza rán ahogy Heller mama mondaná.
Fakutya Vigyora
2015. január 25. 01:58
Rosszabb a helyzet, mint gondoltuk" - ez az egyik összefoglaló megállapítása annak szeptemberben nyilvánosságra hozott kutatásnak, amely az európaiak mentális állapotát vizsgálta. Ez az eddigi vizsgálatok közül a legszélesebb körű: 30 európai ország 514 millió lakosára vonatkoznak a megállapítások. Az ECNP nevű szervezet (Európai Neuropszichofarmakológiai Kollégium) által publikált kutatás szerint az európaiak összesen 38,2 százaléka szenved valamilyen mentális zavarban. Ez összesen 164 millió embert jelent, akik egy adott évben a vizsgált 27 mentális zavar legalább egyikében szenvedtek. A szerzők szerint mindez olyan mértékű terhet jelent az európai társadalmak számára, hogy a mentális zavarokról ki lehet jelenteni: Európa számára a 21. század legnagyobb egészségügyi kihívását jelentik. A vizsgálat készítői szerint a betegségek előfordulásának aránya még a mértnél is nagyobb lehet, a becslések szerint ugyanis az esetek mindössze egyharmadában jut el a beteg az orvosi kezelésig, és ez az arány régóta nem javul. http://tudomany.blog.hu/2014/07/23/pszichopatia_neuroetika Lassan az egész világ egy hatalmas Lipótmező lesz, szabadon futkosó gyilkosokkal, pszichopatákkal. Most kérdezze meg valaki, a keleti vagy a nyugati civilizáció a jobb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!