Sürgősen „új enyhülésre”, a Nyugat és Oroszország kapcsolatának „kiolvasztására” van szükség – tette hozzá Mihail Gorbacsov. „Mi, oroszok mindent meg fogunk tenni ezért” – hangsúlyozta. Ugyanakkor védelmébe vette a nyugati szankciók egyik fő kiváltó okát, az ukrajnai Krím félsziget Oroszország általi bekebelezését. Úgy vélte, a Krímben „az emberek világosan és egyértelműen megmondták, hogy Oroszországhoz akarnak tartozni”.
Vlagyimir Putyinról szólva Gorbacsov kiemelte, hogy a 2000-ben hatalomra került elnök nagyon nehéz helyzetben vette át a Kreml vezetését, és maradandó érdeme, hogy sikerült megakadályoznia az ország széthullását. Ugyanakkor Oroszország „a demokráciához vezető útnak csak a felét tette meg”, és Putyin a 2012-ben kezdődött harmadik elnöki ciklusában „konzervatív” politikát követ és tekintélyelvű eszközöket alkalmaz, ami nem helyes, mert demokrácia nélkül nem tud továbbfejlődni Oroszország – fejtette ki a szovjet rendszer demokratizálási kísérletébe 1991-ben belebukott, puccsal eltávolított volt politikus.