Román ébredés

2014. november 18. 07:32

Románia, a külföldön élő románokkal és a Székelyföldön szavazó magyarokkal együtt, vasárnap történelmet írt.

2014. november 18. 07:32
Kristály Lehel

Nem juthatott volna el a második fordulóba, ha látványosan az – egyébként alaptalanul – elszakadási kísérletekkel vádolt magyar autonomisták mellé áll. De ha elhárulnak az akadályok az elnöki székhez vezető útjából (összeférhetetlenségi ügyét ma tárgyalja a Legfelsőbb Bíróság), számos gesztussal köszönheti majd meg az őt mandátumhoz segítő magyar szavazatokat, és megteheti ezt anélkül is, hogy román választói becsapva éreznék magukat.

Irtózatos felelősség nehezedik most a leendő elnök vállára. Egyrészt természetesen bizonyítania kell feddhetetlenségét, majd azt, hogy választói nem hiába adták rá a szavazataikat. Ugyanakkor életképessé kell tennie Bukarestben azt a transzilván, precíz, nyugatos, német szellemiséget, amelyre felépítette ígéreteit, és amely az eddigi román társadalmi berendezkedés teljes ellentéte.

Nem lesz könnyű dolga, de drukkolunk neki, hogy választói és egész országa javára fordíthassa támogatottságát.

Az elnöknek erős jogköröket biztosító Románia szász államfője végre folytathatná a rendszerváltozás 1989-ben elkezdett, de időközben sajnálatosan eltérített folyamatát. Ezért Klaus Wermer Johannis államfői beiktatása lehetne a legszebb ajándéka az idén a forradalom huszonötödik évfordulóját ünneplő igazhitű romániai demokratáknak és a kisebbségben élő nemzeti közösségeknek.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fractalized.bitstream
2014. november 18. 14:16
A nyugatbarát (tehát, a mi barátunk is, hiszen mi Romániától nyugatra fekszünk) új román elnöktől lépten-nyomon számon kell kérni az EU-s értékeket, ilyen pl. a régiók önrendelekezése. De, persze a legfontosabb, hogy a az erdélyi magyaroknak kinyíljon a csipájuk és kiálljanak jogaikért. Minél hangosabban, és minél egyértelműbben.
Tintamin
2014. november 18. 13:07
Azt ugye vágja ez a szervilis fideszes sajtó, hogy egy nyugatbarát liberális csávót magasztal? Totál skizó lett ez az ország. Elkezdünk felnézni a románokra. Viktornak pedig köszönhetjük, hogy ők meg lenéznek minket. És meg is érdemeljük: az a nép, amelyiknek akkora tolvaj vezetői vannak, hogy az már a Holdról látszik, nem érdemel könyörületet. A békemenetes ostobaság világrengető szégyene ráégett erre az országra.
BőröndÖdön
2014. november 18. 11:24
Remélem jön a magyar ébredés is...
Willard
2014. november 18. 09:49
Ezzel a "történelemírással" az szokott lenni a gond, hogy a románoknál mindig rémtörténetbe torkollik. Ez az élhetetlen nép sose tudta kihasználni azt, amit kiharcolt, azt mégúgyse, ami ingyen az ölébe pottyant. Az első világháború után a felfúvódott békához hasonlóan húsz évig kínlódott, míg végül elpukkant, jött háború, majd a a negyvenéves komcsi járom, amit még ma sem hevert ki teljesen. '89-ben úgymond kilövette a diktátorát, aztán kiderült, hogy csak egyik diktátor verte le a másikat, a nemzetiségeit sem tudta a helyükön kezelni. Kötve hiszem, hogy ezt a kedvező alkalmat ki tudja használni. A fércállamok sorsa csak ez. És a fércállamok megérdemlik a sorsukat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!