Nem járhatnak-e úgy az ukránok az Iszlám Állam előretörése miatt, mint mi a szuezi válság miatt 1956-ban?
Nem, kiegyensúlyozottan jönnek a hírek mindkét térségből a médiában. Mindkét válság veszélyezteti Európát. Az Iszlám Államban ott vannak a nyugatról csatlakozott, részben migrációs háttérrel rendelkező terroristák, felépíteni a közel-keleti, majd a világkalifátust az őrült, pszichopata Abu Bakr al-Baghdadi vezetésével. Nagy veszélyt jelent, hogy őket akár haza is küldhetik az európai országokba. A szervezeten belül kemény hierarchia van, és akár öngyilkos merénylőnek is elküldhetnek valakit. Nemrég járta be a híreket az amerikai srác esete, aki Miamiből indult el, és öngyilkos merényletre utasították, így egy teherkocsival és több száz kiló robbanóanyaggal hajtott be az iraki kormányerők laktanyájába. Abu Bakr al-Baghdadi kijelentette, hogy híresebb akar lenni, mint Oszama bin-Laden, s ami neki ehhez még hiányzik, az egy nagyszabású terrorakció a nyugat ellen. A britek és az ausztrálok fokozottan figyelnek is a veszélyfaktorokra. Az ausztrál titkosszolgálat azon dolgozik, hogy kiszűrje azon ausztrál állampolgárokat, akik elmentek az Iszlám Államba harcolni, és nem akarják őket visszaengedni. Erre készül Washington is, Amerikában ráadásul törvényesen meg lehet vonni az állampolgárságot bárkitől. Eddig két amerikai halt meg az Iszlám Állam oldalán harcolva, az egyikük, az említett fiú született amerikai volt, a másik pedig egy szomáliai menekült. Az Iszlám Állam számára nem csak a keresztények, a nem muszlimok az ellenségek; hanem még azok a muzulmánok is, akik nem az ő radikális irányzatukat követik.
Szaúd-Arábiában nem sokat teketóriáztak: lecsuktak 17 embert, aki épp Irakba készülődött, csatlakozni akarván az Iszlám Államhoz.
Szaúd-Arábiának a rémálma, hogy ott felkelés lesz, hiszen a királyi család meglehetősen fényűző életet él, ami már a vahabitáknak is szemet szúrt. Ott lecsukják az ilyen embereket, és nem is nagyon kell elszámolniuk az ilyen foglyokkal. Szaúd-Arábiában és Egyiptomban időnként vannak tisztogatások, ez a két ország odafigyel rá, hogy a radikális iszlám vadhajtásait már egészen korán eltüntessék. Ez helyes is: katasztrofális, hogy például az Iszlám Állam most német fegyverekhez jutott hozzá egy szír laktanya elfoglalásával. Amerikai fegyverek, tankok, vadászgépek jutottak már az IS kezére, kezelőszemélyzettel együtt – a harckocsizók egy része átállt, részint meggyőződésből, részint félelemből. A legtöbb elfogott katonát azonnal agyonlövik, nyilván akinek lehetősége van rá, inkább azt az opciót választja ehelyett, hogy felvállalja a próféta ez esetben nem zöld, hanem fekete zászlaját.
A fanatikus iszlám hívei miért nem a zöldet használják?
Érdekes, hogy a feketét választották, és ráírták gyerekírással, hogy „Nincs más Isten Allahon kívül és Mohamed az ő prófétája”. Hasonlít ez a tálibok afganisztáni zászlajára vagy a Boko Haram lobogójára.
Honnan bukkant fel az Iszlám Állam? 2004 óta léteznek, de csak most „robbantak be”.
Így van... És rengeteg pénzük van. Katar tiltakozik, amikor azzal gyanúsítják, hogy támogatja az Iszlám Államot. De a titkosszolgálati információk szerint több dúsgazdag katari üzletember pénzeli a szervezetet, ahogy így tesznek többen az Egyesült Arab Emírségekből. Sőt, Szaddám Husszein milliárdos lánya is az Iszlám Állam támogatói között van, aki bosszút akar állni az apjáért, és esküdt ellenségnek tekinti a nyugatot, meg mindent, ami a normalitást képviseli egy átlagember számára. Szaddám több volt tisztje, köztük vezérkari tisztek is az IS-t segítik. Németország páncéltörő fegyvereket szállít az Iszlám Állam ellen harcoló kurdoknak, de ott van a félelem, hogy végül mégis a szélsőségesek győznek, és akkor a kezükre jutnak ezek az eszközök is. A szovjetek elleni háborúra a mudzsahedineknek szállított amerikai fegyverek is a tálibok kezébe jutottak annak idején.
Obama kénytelen stratégiát váltani Szíriában: korábban inkább a Aszad-rezsim elleni felkelőket támogatta, de most kénytelen a rezsim mellé állni az Iszlám Állam ellen.
Sosem értettem igazán, miért a felkelőket támogatta Obama. Négyszer jártam Szíriában, s egy szekuláris országot ismertem meg, viszonylagos jóléttel. Nem is nevezném diktatúrának Bassár el-Aszad rezsimjét, inkább egyfajta irányított demokráciának. Az araboknak pedig ez kell. Aki élt kint egy kicsit arrafelé, tudja, hogy az araboknak nem kellenek helyi választások, kopogtatócédula-gyűjtés, kampány, szavazás és hasonlók. Nekik kell egy erős vezető, aki megmondja, hogy mettől meddig, és hagyja őket kereskedni, élni az életüket. Amíg működik a bazár, addig az arab ember boldogan elvan. Szíriában is ez volt a helyzet, s nem nagyon lehetett látni csadort, fejkendőt viselő nőket, meg minden évben rendeztek a berlinivel egy időben Oktoberfestet, szóval alkoholtilalom sem volt, az élet egész normálisan folyt. Persze ott is kezdtek előbújni az odvaikból az iszlamisták, de ezeket igyekeztek gyorsan eltüntetni. Sejteni lehetett, ha hatalmi vákuum keletkezik, a radikális iszlám fogja kitölteni. Líbiában is ez történt: a pszichopata Kadhafi sem volt matyóhímzés, de most még rosszabb: az amerikai nagykövetségen iszlamisták pancsolnak a medencében, az ország egy terroristafészek lett, ahol a káosz az úr. Lehet, hogy ott is felállít egy frontot az Iszlám Állam, és három fronton fog harcolni: Irak, Szíria, Líbia. Mindezek fényében azt mondhatjuk, még mindig jobb volt egy Kadhafi-féle, kezelhető pszichopata, akinek elég volt, ha kinyalták a seggét, és lehetett tőle olcsón olajat venni. Ez volt a helyzet Szaddám Husszeinnel is: Irakból is terroristafészek lett, az üzemanyag olyan drága, mint még soha, szóval Husszeint is inkább jófiúsítani kellett volna, nem eltörölni a Föld színéről. Bármennyire szeretem, mint országot az Egyesült Államokat, azt kell mondanom, hogy ahol végigmennek, ott a káosz uralkodik a nyomukban, legyen szó Irakról, Afganisztánról, Szíriáról, Líbiáról. Egyre több a terrorista, nő az Egyesült Államoknak és Európának a fenyegetettsége, demokrácia meg sehol sincs.
Most viszont az Iszlám Állam elleni gyors és határozott katonai fellépéssel törleszthetne valamit Amerika.
Ez lenne az egyetlen normális döntés: nekik menni szárazföldi csapatokkal és légicsapásokkal. Az IS-re eddig kétszáz csapást mértek a levegőből, de ez kevés. Radikális módszerekkel kell fellépni, akár a NATO-val együtt, mert minden európai országnak is érdeke, hogy az Iszlám Állam megszűnjön.
A maga módján az egyik legérdekeltebb állam a Vatikán, aminek államtitkára azonban nem támogatja a bombázásokat, és csak az ENSZ égisze alatt tudja elképzelni az egyébként szerinte azonnal szükséges katonai beavatkozást. Vajon miért óvatoskodnak ennyire?
Nem tudom. Az ég szerelmére, küldhetünk apostoli leveleket nekik sms-ben, mert odamenni veszélyes, de hát tizenéves keresztény kislányokat is lefejeztek az Iszlám Állam katonái, papokat feszítettek keresztre, szétdúlták az egyik legszebb keresztény várost, Malulát. Szép a keresztényi megértés és megbocsátás, de ez esetben, mint volt katona, úgy látom, masszívan kell bombázni, és minél előbb.
Irak maga mit tud tenni?
Nem tudom. Nem látom, hogy eljönne az országon belül a megbékélés a közeljövőben. A síiták és szunniták közötti ellentét a Mohamed halála utáni időkre vezethető vissza, és a síiták sosem fogadták el a kalifátust, mert a próféta utódait tekintették vallási vezetőnek. Iraknak van egy korrupt síita kormánya, ami inkább kacsintgat az úgyszintén síita Irán felé, mintsem megbékéljen az Irakban élő szunnitákkal. Van az országban rengeteg fanatikus vallási csoport, s az egyetlen terület, ahol béke van, az a kurdoké, északon, de az meg igazából már elszakadt Iraktól. Persze önálló Kurdisztánra nem sok esély van, a törökök semmiképp sem szeretnék, a mai Európa pedig a status quo pártján áll, mint általában szokott.
Ha leszámolunk az Iszlám Állammal, nyilván nem szűnik meg a fanatikus iszlám fenyegetése.
Sajnos nem. Sokszor ezek az emberek úgy működnek, hogy nappal árulják a zöldséget a piacon, vagy van ez üzletük, de ahogy az est leszáll, előkaparják az AK-47-est egy tartaléktárral, és akkor válnak igazán újra mudzsahedinné. Kettős életet élnek. Afganisztánban is folyik az aszimmetrikus háború, a talibán is szivárog vissza, most ők használják a kivonult német hadsereg volt erődjét. 2001-ben kezdődött az afganisztáni háború, 2014-et írunk, és a helyzet kaotikus, átláthatatlan. Ha felszámoljuk az Iszlám Államot, ott is fenn áll az esélye, hogy egyes csoportok illegalitásba vonulnak, majd egyszer csak felbukkannak. Most már túl sok szellemet engedtünk ki a palackból ahhoz, hogy vissza tudjuk gyömöszölni őket. Egy-kettőt időnként vissza lehet zárni, de a radikális iszlám reneszánszát éli, és érthetetlen módon meggyőz nyugati fiatalokat is. Jó iskolák és karrier helyett azt választani, hogy egy porfészekben felrobbantod magad... de még a katonai kalandokat keresők is csatlakozhatnának a Francia Idegenlégióhoz, inkább, mint egy pszichopaták által vezetett olyan csoporthoz, aminek a tagjai nőket erőszakolnak meg, nőkereskedelmet folytatnak, ezrével végzik ki az embereket, és tetteik sorra mondanak ellent az iszlám tanításának. Az Iszlám Állam tettei ellentmondanak a velünk született moralitásnak.
Magyarországnak mennyire kell tartania?
Nem igazán. Egész Európában előfordulhat, hogy valaki robbant, ha nem az IS, akkor az al-Kaida, vagy bármelyik másik terroristacsoport, esetleg egy magányos önjelölt, aki így akarja biztosítani magának Allah vagy Mohamed szimpátiáját. De nyilván valamilyen mértékben itt is fenn áll a veszély, hogy egy tébolyult nekiáll bombát gyártani, és azt fel is robbantja.
*
Georg Spöttle hét évig hivatásos katonaként, utána tartalékosi állományban teljesített szolgálatot. Megjárta Irakot, Afganisztánt, Pakisztánt, Szíriát, Észak-Koreát és több afrikai valamint ázsiai országot. A nyugat-berlini rendőrtiszti főiskolán végzett, és a Landeskriminalamt (Országos Bűnügyi Hivatal) felügyelője volt, ahol a politikailag és vallásilag motivált bűncselekmények (terrorizmus) felderítése volt a fő feladata. Jelenleg a Hori-Zone Információs és Biztonsági Iroda Kft. tanácsadója. A magyar tévéadókban rendszeresen szerepel, mint biztonságpolitikai szakértő.
A Georg Spöttlével készült interjúnk első, ukrán válságról szóló részét
itt olvashatják.
