A koszovói rendőrség negyven embert vett őrizetbe hétfőn, akik a gyanú szerint szíriai és iraki harcokban vettek részt, és terrorista szervezeteket támogattak. A rendőrség közleménye szerint a gyanúsítottak tevékenysége veszélyt jelentett a nemzetbiztonságra és jogrend védelmére.
A mostani volt az iszlám szélsőségesek felkutatására szervezett legnagyobb akció Koszovóban, amelyben több száz rendőr és a különleges rendőri egység tagjai vettek részt. A hatóságok országszerte mintegy hatvan helyszínt, közöttük mecseteket vizsgáltak át, ez utóbbiak a gyanú szerint toborzóközpontokként is működtek. (A Koszovóban élő albánok többsége muzulmán.) A rendőrségi akció keretében jelentős mértékű bizonyítékot foglaltak le, közöttük robbanószereket és fegyvereket.