Előre kell fizetnie Ukrajnának az orosz gázért

2014. június 16. 08:54

A Gazprom a hatályos szerződés értelmében átállt az Ukrajna által igényelt földgáz előre fizetéses rendszerére, az ukrán Naftohaz így mostantól csak az előre kifizetett mennyiséget kapja meg. Korábban az EU, Ukrajna és Oroszország közti háromoldalú tárgyalások során abban állapodtak meg, hogy júniusban Moszkva még nem kéri előre a gáz árát.

2014. június 16. 08:54

Mostantól csak az előre kifizetett gázmennyiséget kapja meg az ukrán Naftohaz a hatályos szerződés értelmében – közölte az orosz Gazprom. Hozzátették: az eddig leszállított földgázért Ukrajna mintegy ezer milliárd forintnak megfelelő összeggel tartozik, az előzetesen kiállított számla alapján pedig „eddig nem érkezett pénz az ukrán féltől”.

A cég szóvivője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „az európai fogyasztóknak szánt gázt a szerződésekben meghatározottaknak megfelelő mennyiségben szállítjuk és azt az ukrán Naftohaz a tranzitegyezmény alapján köteles eljuttatni a célállomásra”.

A gázvita kapcsán múlt héten folytak háromoldalú tárgyalások az EU, Ukrajna és Oroszország között. Az Európai Bizottság hétfő hajnalban tette közzé a tárgyalásokon szóba jött javaslatokat. Brüsszel azt javasolta, hogy Kijev összesen hét részletben rendezze a tartozását, ebből az első 1 milliárd dollár kifizetését még hétfőn, a maradékot pedig az év végéig hat részletben. Az árat illetően Brüsszel olyan kompromisszumot javasolt, amelynek értelmében Ukrajna nyáron 300, télen pedig 385 dollárt fizetne a földgáz 1000 köbméteréért.

Oroszország viszont nem fogadta el ezt a javaslatot, hanem azt követeli, hogy Kijev azonnal utaljon át 1,9 milliárd dollárt, a földgáz 1000 köbméterenkénti ára pedig 385 dollár legyen, évszaktól függetlenül. Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter a múlt hét közepén Brüsszelben azt közölte: Ukrajna mintegy 2,5 milliárd dollár fizetési hátralékot halmozott fel, ha pedig hétfőn nem rendezi a számla nagy részét, akkor Moszkva csak annyi gázt fog szállítani, amennyit Kijev előre kifizet.

Moszkva 2010-től tavaly decemberig 385 dollárt kért Kijevtől ezer köbméter földgázért, majd decemberben kedvezményt adott Viktor Janukovics ukrán elnöknek, miután az visszalépett az uniós társulási és szabadkereskedelmi egyezmény aláírásától. Így az ár ezer köbméterenként 268,5 dollárra csökkent. Viktor Janukovics február végén történt elmozdítását követően viszont Oroszország közölte: április 1-től ezer köbméterenként 485 dollárra emeli a gáz árát. Emiatt Kijev kilátásba helyezte, hogy az ügyben illetékes választottbírósághoz fordul Stockholmban.

A háromoldalú tárgyalásokon a múlt héten annyiban sikerült megállapodni, hogy amíg a tárgyalások tartanak, Moszkva nem állítja le a gázszállításokat, Kijev pedig nem kér döntőbíráskodást az ügyben. A megállapodás része volt az is, hogy júniusban Moszkva még nem kéri előre a gáz árát.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2014. június 16. 10:26
Ebbol is latszik mekkora hulyeseg Putyint Hitlerhez hasonlitani. Utobbi az ellensegeinek ingyen adta a gazt...
Csigorin
2014. június 16. 10:25
Most mondd meg milyen szemetek ezek az oroszok hogy nem adnak ingyen gazt az ellensegeiknek...
Kvasztics Fedor
2014. június 16. 10:02
Bizonytalanná válhat a gázszállítás, de Brüsszel kötözködik a Déli Áramlat építése miatt. Ráadásul egyes cégek orosz gázt szállítanak vissza, Ukrajna felé, ami az oroszok nyilván nem fognak elviselni. Mi pedig megszívjuk, mindazt, amit nem mi akartunk, nem nekünk kellett Ukrajna piacnak, nem mi akartuk gyengíteni az orosz szervezésű vámúniót.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!