Kiáltványban kérték Székelyföld autonómiáját

2014. március 10. 17:45

A Székely szabadság napján, Marosvásárhelyen összegyűlt tömeg kiáltványt fogadott el, melyben Székelyföld területi autonómiáját kérte. Románia nemzetközi szinten vállalt kötelezettségeit szegi meg, amikor nem veszi figyelembe a székelység akaratát, áll a szövegben.

2014. március 10. 17:45

Kiáltványt fogadott el a Székely szabadság napján, hétfőn Marosvásárhelyen összegyűlt tömeg, melyben Székelyföld területi autonómiáját kérte. A Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs által felolvasott és közfelkiáltással elfogadott kiáltványban utaltak arra, hogy Románia nemzetközi szinten vállalt kötelezettségeit szegi meg, amikor nem veszi figyelembe a székelység akaratát, és „mondvacsinált okokra hivatkozva”, a gyülekezési- és szólásszabadságot is korlátozza. „Mi párbeszédet és együttműködést akarunk, Székelyföld jogi státuszának rendezésében, amely csakis a helyi közösségek szabad akaratára, az állampolgárok közti szolidaritásra és a konstruktív együttműködésre épülhet” – áll a kiáltványban. A demonstráció résztvevői követelték, hogy a hatóságok azonnal szüntessék be a székely jelképek üldözését, és a kormány kezdjen párbeszédet Székelyföld státuszáról.

Eközben Tőkés László üzenetében nyomatékosan hangsúlyozta, hogy Isten szabadnak teremtette a székelységet. „Emberi és nemzeti jogaink nem képezhetik alku tárgyát. Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat. Szabadságunkért rendületlenül kiállunk” – áll Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének az üzenetében, melyet a székely vértanúk emlékművénél Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke olvasott fel. Az EMNT elnöke beszédében azzal indokolta távollétét, hogy az Európai Parlament plenáris ülésén készül felszólalni Székelyföld területi autonómiája és az erdélyi magyarság önrendelkezése mellett. Tőkés László Kós Károlyt idézve üzente: „Ha a románság meg fogja becsülni Erdély magyar polgárait – szövetségesekre fog találni bennük. De amennyiben ezt elmulasztja megtenni – a legjobb akaratunk ellenére, és saját kárára –, határozott ellenállásra fog késztetni bennünket”.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anti Komcsi
2014. március 10. 22:49
Veletek vagyunk Székelyföld!
pitypang1125
2014. március 10. 19:19
"Románia nemzetközi szinten vállalt kötelezettségeit szegi meg," Mi ebben a meglepő? A bocskorosok, még eddig soha nem tartottak ki senki mellett, mindenkit elárultak mindig, és egyetlen ígéretüket sem tartották be soha. És lám ők jönnek ki mindebből jobban . Ebből is látszik hogy képmutató, szemforgató a világ.
deflator
2014. március 10. 19:18
Nagyon helyes! Miközben Oroszország manu militari kiszakítja a Krímet Ukrajnából és erre a degenerált nyugat csak visivasi nyammogássál reagál, a románok az erdélyi magyarságot teljesen zavartalanul tovább senyvesztik az EU asszisztálásával. Hihetetlen, velőtrázó pofátlanság. Oroszországnak egyébként Európa mindig is megadta az erőszakos bolondok szabadságát, Amerika meg gabonával tömte őket. Zavartalanul lenyelték Finn-Karéliát, hátbatámadták Lengyelországot és lenyelték keleti felét, lenyelték Beszarábiát. Hadüzenet nuku volt, a mai napig ott csücsülnek. A semlegességi szerződést felrúgva lerohanták a földön heverő Japánt, végiggyilkolták, erőszakolták Mandzsúriát, a mai napig nem kötöttek békét és ott ülnek a Kuril szigeteken. Folytatólagos genocídiumot gyakorolnak a Kaukázusban, Csecsenföldön temetői csendet teremtettek és egy véres renegát gengszter báb helytartót tartanak fenn. Még csak elítélő morgolódás sem hallatszik. Business as usual. Ehhez képest a szerencsétlen székelyek bátortalan mozgolódása meg legjobb esetben közönnyel, ha nem ellenségességgel találkozik az anyaországban.
packó_
2014. március 10. 19:03
Velük vagyunk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!