Saron két fia, Gilád és Omri naponta látogatták az elmúlt nyolc évben magatehetetlen édesapjukat, utolsó napjaiban a családja folyamatosan betegágya mellett tartózkodott. Az orvosok közölték, hogy a halált kiváltó közvetlen ok a volt kormányfő szívműködésének leállása volt, miután több mint másfél hete veséje felmondta a szolgálatot, és a szervezetében felhalmozódott méreganyagok miatt sorra leálltak létfontosságú szervei.
A kezelését végző szakorvosok újságírói kérdésre elmondták, hogy szervezete meglepően sokáig ellenállt a közvetlen életveszélynek, szíve rendkívül erős volt. Családja az évek során nem verbális válaszokról számolt be, de az orvosok nem tudtak egyértelműen állást foglalni abban a kérdésben, hogy „az alacsony tudatossági szinten”, kómában lévő beteg mennyiben volt tudatában állapotának.
Az izraeli politikusok a szombati pihenőnap ellenére sorra búcsúüzeneteket tesznek közzé. „Saron emlékezetét örökre a szívébe zárta a nemzet. Évei során központi szerepet játszott Izrael biztonságért folytatott harcában”- áll Benjámin Netanjahu miniszterelnök közleményében. „Elsősorban bátor harcos volt és nagy végrehajtó, az izraeli hadsereg parancsnokainak egyik legnagyobbja”- közölte a kormányfő.