Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Ipari és termelési célokra, valamint takarmánynak korábban engedélyezte a génmódosított Amflora nevű burgonyát Brüsszel, ezt Magyarország megtámadta, az Európai Bíróság pedig most megsemmisítette ezeket a határozatokat.
Megsemmisítette pénteki ítéletében a luxembourgi Európai Bíróság az Európai Bizottság határozatait, amelyekkel Brüsszel engedélyezte az Amflora nevű génmódosított burgonya forgalmazását ipari és termelési célokra, valamint jóváhagyta azt is, hogy a krumpliból takarmány készüljön.
Az engedélyek értelmében az Amflora nyomokban élelmiszerekben és más takarmányokban is előfordulhatott. Az engedélyeket Magyarország támadta meg a luxembourgi bíróságon, arra hivatkozva, hogy a génmódosított krumpli veszélyt jelent az emberek és állatok egészségére.
A bírák ítéletükben azt állapították meg, hogy a bizottság súlyosan megsértette az engedélyezési eljárás szabályait, ezért a kiadott engedélyeket megsemmisítették.