Visszaélések miatt rúgták ki az amerikai adóhivatal vezetőjét

2013. május 16. 09:21

Személyesen Barack Obama jelentette be a Fehér Házban, hogy távozott tisztségéből az amerikai adóhivatal (IRS) megbízott vezetője. Egy belső vizsgálat szerint a hivatal évek óta vizsgálatnak vetett alá csaknem 300 adómentességet igénylő konzervatív nonprofit csoportot.

2013. május 16. 09:21

Barack Obama elmondta: Jack Lew pénzügyminiszter lemondásra szólította fel Steven Millert, az IRS ügyvivő igazgatóját, aki eleget tett a kérésnek, benyújtotta lemondását, amelyet a tárcavezető elfogadott.

Obama „megbocsáthatatlannak” nevezte az IRS-nél leleplezett visszaéléseket, és kijelentette: minden tőle telhetőt megtesz, hogy hasonló esetek ne többé ne fordulhassanak elő. Az elnök hangsúlyozta: ragaszkodik hozzá, hogy ezeket biztosítékok zárják ki a jövőben. Készségét fejezte ki, hogy ezzel kapcsolatban  együttműködjön a kongresszussal.

„Az amerikaiak joggal dühösek az ügy miatt és én is dühös vagyok” – jelentette ki az elnök. Szavai szerint a bizalom helyreállítása érdekében az adóhivatalban új vezetésre van szükség és meggyőződését fejezte ki, hogy a történtek helyrehozhatók.

Egy kedden nyilvánosságra hozott belső vizsgálat hivatalosan is  megerősítette, hogy az adóhivatal 2010-től kezdődően célzott és pótlólagos vizsgálatnak vetett alá csaknem 300 olyan konzervatív nonprofit csoportot, amely adómentességet igényelt.

Lapjelentések szerint egyébként Millert az adóhivatalban már 2012 tavaszán tájékoztatták a visszaélésekről, akkor, amikor még az IRS helyettes vezetője volt. A lemondásra kényszerített tisztségviselő, aki november óta állt megbízottként az adóhivatal élén, nem válaszolt a republikánus kongresszusi képviselőknek a célzott vizsgálatokkal kapcsolatos tájékoztatási kérelmeire. 

A CNN értesülése szerin egyébként a nap folyamán korábban Miller egy, az ügyben vizsgálódó kongresszusi politikusokkal folytatott tanácskozáson az állította, hogy az adóhivatalnál azonosították azt a két „lator” munkatársat, akik „nyílt agresszivitással” kezelték a konzervatív csoportok adómentességi kérelmét. A volt biztos szerint az érintetteket már „megfegyelmezték”.

Republikánus kongresszusi vezetők szerint az üggyel kapcsolatban felmerült az Obama-kormányzat esetleges büntetőjogi felelőssége is. „A kérdésem az, hogy ki kerül börtönbe ezzel a botránnyal kapcsolatban” – jelentette ki John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke.

Eric Holder igazságügyi miniszter kedden nyomozást rendet el az ügyben, a képviselőház egyik bizottságában pedig már pénteken meghallgatást tartanak az egy hete kirobbant botránnyal kapcsolatban. Szerdán a szenátus mind a 45 republikánus tagja közös levélben sürgette a kormányzatot, hogy haladéktalanul működjön együtt a kongresszusi vizsgálatokkal.   

Barack Obama egyébként bejelentette, hogy csütörtökön sajtótájékoztatót tart. Ezen a várakozások szerint az IRS-botrány mellett az AP hírügynökség munkatársainak titkos hatósági lehallgatásával, valamint a bengázi amerikai diplomáciai képviselet elleni terrortámadás kormányzati kommunikációja körüli heves vitával is foglalkozik majd.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!