A két férfi hét éve él együtt. A városházán tartott ünnepségre mintegy ötszáz vendég volt hivatalos, köztük 230 újságíró a világ húsz országából. Franciaország a világon a 14. ország, amely megnyitotta a házasság intézményét a homoszexuális párok számára. „Az önök története ma egybeforr egy egész ország történelmével” – mondta Hélene Mandroux, Montpellier szocialista polgármestere, aki előtt a két férfi örök hűséget esküdött egymásnak. Hozzátette: „Vincent, Bruno, mi is, önök is, történelmi pillanatot élünk át. Történelmi pillanatot a hazánk és a köztársaság számára.” Az esküvőt nagy rendőri biztosítás mellett rendezték meg, mivel múlt vasárnap az ellenzők utolsó nagy párizsi tiltakozó rendezvénye erőszakos incidensekkel zárult. A megmozduláson a rendőrség szerint 150 ezer, a szervezők szerint egymillió tüntető vett részt.
A kormány előre jelezte, hogy ezúttal semmilyen rendzavarást nem fog eltűrni. A Nat King Cole Love című száma alatt kéz a kézben érkező párt a városháza előtt hatalmas tapssal fogadta a tömeg, de néhány füttyszó is hallatszott. Egy tiltakozó bengáli tüzet gyújtott az egyik televíziós közvetítő kocsi mellett, de a rendőrök azonnal eltávolították az illetőt a helyszínről. „Az igazi szimbólum az, hogy a szerelem legyőzte a gyűlöletet” – ezt mondta Vincent Autin, már jegygyűrűvel az ujján.