„Fellegi őszintén elismerte, hogy az antiszemitizmus súlyos társadalmi probléma Magyarországon. Szerencsére az Orbán-kormány világosan felfelé ívelő röppályán áll ebben az ügyben és minden jelét megadja annak, hogy továbbra is a megoldás, mintsem a probléma része lesz” - írta Smith. „Biztos vagyok benne, hogy különösen azon kitartó kísérletek ellen veszi fel a harcot, amelyek megpróbálják rehabilitálni a holokauszt elkövetőit, valamint a 30-as, 40-es évek és a jelenkor elvetemült antiszemitáit”, fogalmazott a képviselő.
Az amerikai kormány, amikor az Orbán-kormányt bírálta az új alkotmány elfogadása miatt, egy dokumentumban azt állította, hogy „alapvető” kérdésekben átfogó társadalmi konszenzusra van szükség, mintsem csak a kormánykoalíció nézeteinek tükrözésére, és „a társadalom különböző szektoraival való komoly konzultáció hiánya nem jelentette a demokrácia szellemének tiszteletét”.