Ficót jelölnék Barroso utódjának az európai szocialisták?

2012. október 18. 10:45

A szlovák kormányfő lehet az Európai Szocialista Párt jelöltje az Európai Bizottság 2014-ben megüresedő elnöki posztjára – közölte saját információkra hivatkozva a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági napilap csütörtökön.

2012. október 18. 10:45

A lap információi szerint az Európai Szocialista Párton belül két lehetséges jelöltet emlegetnek a jelenleg José Manuel Barroso által betöltött posztra, az egyik Robert Fico jelenlegi szlovák kormányfő, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke, a másik pedig Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.

Az EB elnökének személyéről eddig az EU tagországainak vezetői által alkotott Európai Tanács döntött, ám Brüsszelben jelenleg már a választás módjának megváltoztatásáról folynak a tárgyalások. Az új elképzelés szerint a jövőben az egyes európai pártok állíthatnának jelölteket az EB élére. A jelöltek neveit jövőre hoznák nyilvánosságra.

A Hospodárské Noviny úgy tudja, Robert Fico jelölésének témája már a szlovák kormányfő és Angela Merkel német kancellár idén nyáron Berlinben tartott találkozóján is terítékre került. A gazdasági lap a téma kapcsán feltett – megerősítést vagy cáfolatot kérő - kérdésére Robert Fico kitérő választ adott. Szóvivője azt közölte: „A kormányfőnek egy érdeke van, hogy Szlovákiában maradjon”. Robert Fico neve a pozsonyi sajtóban mind gyakrabban merül fel a 2014-ben esedékes szlovákiai államfőválasztás egyik lehetséges jelöltjeként is, a jelenlegi szlovák kormányfő azonban ilyen irányú szándékát egyszer sem erősítette meg, igaz nem is cáfolta.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lenin László
2012. október 18. 11:54
Fletó főzi majd a kávét.
vigyor
2012. október 18. 11:22
Ez pompás. Gondolom Slota lesz a főtitkára, csak így tovább kedves EU:-)))))
orbán(c)
2012. október 18. 11:07
mese habbal!
freehckr
2012. október 18. 11:03
Végül is csak egy nemzetiszocialista, aki több éven át kormányzott egy szélsőjobboldali magyarellenes párttal koalícióban. A szocialistáknak pont ideális... :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!