A magyar diplomata ugyanakkor abszurdnak nevezte azt a felvetést, hogy az autonómia Erdély Magyarországhoz visszacsatolását készítené elő. „Ez demográfiai és politikai szempontból is képtelenség. Ami pedig Székelyföldet illeti, ez a térség Románia közepén fekszik: aki elszakadási törekvéseket emleget, az vagy félrebeszél, vagy olyan politikai célból teszi, amihez a magyaroknak semmi közük” – mondta a nagykövet. Hozzátette: Magyarország szövetségese és barátja Romániának, és nincs semmilyen területi követelése Romániával szemben – a revizionista „idők” végleg elmúltak.
Füzes Oszkár rámutatott, számos európai országban létezik etnikai alapon szervezett autonómia, ezért megmagyarázhatatlan számára, hogy ezt Romániában miért nem lehet megvalósítani. „Az autonómia normális és logikus megoldás a romániai magyarok számára és ez egész Romániának hasznára válna. Mert ha az ország békésebb, demokratikusabb és a romániai magyarok biztonságban érzik magukat ebben az országban, akkor hasznára lenne és hasznára lesz magának, Romániának is” – érvelt a nagykövet.