Ryan alelnökjelölt: Vállaljuk a felelősséget!

2012. augusztus 30. 08:24

Mitt Romney elnökké választása esetén a republikánus kormány meg fogja oldani Amerikai gazdasági gondjait – jelentette ki szerda éjjel Paul Ryan republikánus alelnökjelölt pártjának Tampában tartott, országos konvencióján.

2012. augusztus 30. 08:24

Ryan, aki a képviselőházban a költségvetési bizottságot irányítja, kijelentette, hogy Romney elnöksége alatt a szövetségi kormány kiadásai nem fogják meghaladni a bruttó hazai termék 20 százalékát. „Még mielőtt a matematika és a (tehetetlenségi) lendület legyűrne bennünket, meg fogjuk oldani ennek az országnak a gazdasági gondjait” – hangsúlyozta Ryan a jelölését elfogadó beszédében, amely egyben a debütálása is volt az amerikai országos televíziók főműsoridejében. „Nos, íme a fogadalmunk: nem fogunk kitérni a kemény problémák elől, hanem vezetni fogunk. Nem fogunk négy évet azzal eltölteni, hogy másokat hibáztatunk, hanem vállaljuk a felelősséget” – hangsúlyozta Ryan.

Az alelnökjelölt Barack Obama elnököt vádolta azért, hogy 23 millió amerikai munkanélküli vagy alulfoglalkoztatott, hogy csaknem 6 millióan élnek szegénységben, és hogy a hitelminősítők lerontották az Egyesült Államok AAA fokozatát. A hivatalban lévő kormányzat 831 milliárdos gazdaságélénkítő csomagját „hitelbe felvett, elköltött és elpazarolt” pénznek nevezte, és felhívta a figyelmet arra, hogy az Obama-évek alatt 5 ezer milliárd dollárral nőtt az ország eladósodottsága, amire egyetlen elnök alatt sem volt példa.

A politikus a kormányzattól való segítségvárás helyett a sikerre való aktív törekvésre biztatott, és Romney-hoz hasonlóan sürgette az Obama elnök által elfogadtatott egészségügyi reform visszavonását. „Az Obamacare (ez a törvénycsomagnak a köznyelvben is elfogadottá vált gúnyneve) több mint 2000 oldalnyi olyan szabályt, kötelezettséget, adót, díjat és bírságot tartalmaz, amelyeknek nincs helye egy szabad országban” – mondta Ryan.

A konvención szerda este Condoleezza Rice, a Bush-kormány volt külügyminisztere és John McCain arizonai szenátor, a republikánusok 2008-ban megválasztott elnökjelöltje egyaránt kifogásolta Obama Amerikájának a világban betöltött, szerintük egyre inkább háttérbe szoruló szerepét. „Hol áll ma Amerika?” – tette fel a kérdést Condoleezza Rice, aki szerint ma ez a fő dilemma. Anélkül, hogy megnevezte volna Barack Obamát, utalt Washingtonnak a Kadhafi Líbiája elleni katonai fellépésben játszott, visszafogott szerepére – amikor az európai NATO-hatalmak vitték a prímet – és kijelentette, hogy a világot nem lehet „hátulról vezetni”. Hangsúlyozta, hogy ha Amerika nem vállalkozik vezető szerepre, akkor vagy senki nem lesz vezető, vagy „valaki más tölti be az űrt”. McCain ennél keményebben fogalmazott. „Ha Amerika nem vezet, akkor majd az ellenségei fognak” – mondta.

Condoleeza Rice kijelentette, a békét csak az erőn keresztül lehet megvalósítani és hangsúlyozta, hogy az amerikaiak hazai jóléte szoros összefüggésben áll a világban betöltött vezető helyükkel, amit a Romney-Ryan páros megválasztása szavatolni fog. „Az az ország, amely elveszíti az ellenőrzést a pénzügyei felett, elveszíti sorsának irányítását is” – jelentette ki a volt külügyminiszter, aki szerint Amerikára a legnagyobb veszélyt nem a felemelkedő Kína, hanem saját maga jelenti.

McCain elhamarkodottnak nevezte az afganisztáni csapatkivonást, kifogásolta a katonai kiadások csökkentését és hibáztatta Barack Obama elnököt, amiért nem lépett fel határozottan Irán ellen a demokratikus tiltakozások elnyomása idején. Kitérve a 20 ezer áldozatot követelő szíriai konfliktusra, illetve a közös nemzetközi fellépésnek az ENSZ Biztonsági Tanácsában történt zátonyra futtatására, kijelentette: Washington nem hagyhatja, hogy egy orosz és egy kínai vétó megakadályozhassa az amerikai érdekek érvényesítését. McCain szerint „minden népnek mindenhol joga van a szabadsághoz és az igazságossághoz” és a „kivételes karakterrel rendelkező” Amerikának „a történelem jó oldalán kell állnia”.

A konvención szót kapott Mike Huckabee volt arkansasi kormányzó, jelenlegi konzervatív televíziós kommentátor, aki a 2008-as republikánus előválasztási küzdelemben McCainhez hasonlóan Romney riválisa volt. Mint mondta, az obamai kormányzás kudarca hozta egy táborba egykori ellenfelével és ennek megfelelően beszédének vezérfonala az volt, hogy a republikánusok ennél jobb teljesítményre lennének és lesznek képesek.

Az est egyik szimbolikus gesztusa volt, hogy Rand Paul kentuckyi szenátor, Ron Paul volt elnökjelölt-aspiráns fia, az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom egyik favoritja is támogatásáról biztosította Mitt Romney jelöltségét. Tette ezt annak dacára, hogy az apját kedden a hívei hangos követelése ellenére sem engedte felszólalni a pártvezetés, és hogy a maine-i delegációból, az új szabályokra hivatkozva, kizárták az idősebb Pault támogató 20 küldött felét. Ron Paul szenátor egyebek mellett azt hangoztatta, hogy Barack Obama egészségügyi reformja annak ellenére is alkotmányellenes, hogy a legfelsőbb bíróság ezzel ellentétes határozatot hozott.

A két Bush elnök – az Egyesült Államok 41. és 43. államfője – videóüzenetben fejezte ki támogatását Romney-nak. Az ifjabbik szerint a republikánus jelölt „nagyszerű elnök lesz”, az idősebbik pedig azt hangoztatta, hogy a kiválasztott „jó ember”.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!